Sajtóértesülés: harminc alkalmazott koronavírusos a Kolozsvári Magyar Operában


-A A+

Harmincra nőhetett a koronavírus-fertőzöttek száma a Kolozsvári Magyar Opera alkalmazottai között, írta az intézményből származó forrásokra hivatkozva a stiridecluj.ro. Szép Gyula, az opera igazgatója a Kolozsvári Rádiónak nem erősítette meg ezt a fertőzésszámot, de valószínűnek nevezte. FRISSÍTÉS: A Kolozsvári Állami Magyar Színház öt műszaki munkatársa fertőzött.

A Kolozsvári Magyar Opera csütörtökön jelentette be Facebook-oldalán, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradnak az októberi előadások. Aznap Szép Gyula a Clujul cultural portálnak azt mondta, hogy az intézmény öt alkalmazottjáról derült ki, hogy fertőzött. Csütörtök folyamán korábban az ugyanabban az épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színház is bejelentette, hogy négy alkalmazottjának pozitív lett a koronavírus-tesztje, ezért két hétre lemondják az előadásokat.

A stiridecluj.ro úgy tudja, azóta az opera alkalmazottai közül 30-ról derült ki, hogy fertőzött, közülük ketten intenzív osztályon vannak, a színház alkalmazottai közül pedig 9-en fertőzöttek.

Szép Gyula a Kolozsvári Rádiónak azt mondta, a sajtóból értesült arról, hogy az általa vezetett intézményben ilyen magas a fertőzöttek aránya, ezért nem tudja megerősíteni a 30-as számot, hiszen arról sem az alkalmazottak, sem a Kolozs megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) nem értesítette. „Lehet, hogy igaz, de a protokollum szerint a megyei igazgatóság (DSP, szerk. megj.) kellene jelezze, hogy mi legyen” – mondta.

Szép Gyula úgy nyilatkozott, hogy az első koronavírus-fertőzésről szombaton, október 3-án délután értesült, egy olyan kollegáról volt szó, aki a hét elején, hétfőn járt bent utoljára az intézményben. Szombat este és vasárnap este még megtartották a Varázsfuvola-előadásokat, majd hétfőn, 6-án reggeltől leállították a tevékenységet az intézményben, ekkortól a művészek már nem járhattak be.

Ezután további négy alkalmazott jelezte Szép Gyulának, hogy pozitív lett a tesztje, illetve az igazgató arról is értesült, hogy az egyik műszakos kolléga súlyos állapotban kórházban fekszik. Mint mondta, nincs tudomása arról, hogy a 250 alkalmazott közül hányan végezték el a koronavírustesztet, és a DSP-től semmilyen erre vonatkozó információt vagy utasítást nem kapott.

FRISSÍTÉS: A Kolozsvári Állami Magyar Színház műszaki személyzetéből öten fertőződtek meg, nyilatkozta az MTI-nek Tompa Gábor, az intézmény igazgatója. Az igazgató elmondta: múlt csütörtökön indultak volna Szerbiába Henrik Ibsen Nóra című drámájával, amelyet Kragujevácban és Szabadkán mutattak volna be egy-egy fesztiválon. Ekkor tesztelték azokat, akik utaztak volna. Mivel a műszaki stáb több tagjánál is kimutatták a fertőzést, le kellett mondani a szerbiai fellépéseket, és vissza kellett fordítani a már úton levő díszletes teherautót is. Tompa Gábor elmondta, valamennyi munkatársuk jól van, a fertőzötteknek sincsenek tüneteik.

A színház egyelőre október 24-ig mondta le előadásait. Az igazgató megjegyezte: a legnagyobb dilemmájuk, hogy a hagyományos formában meg tudják-e szervezni az Interferenciák nemzetközi színházi fesztivált, avagy arra kényszerülnek, hogy az online térben mutassák be a fesztivál előadásait.








EZT OLVASTA MÁR?

X