Koronavírusos a Hargita Együttes egyik munkatársa


-A A+

Nem kerülte el a koronavírus-járvány Csíkszereda kulturális intézményeit sem. Az elmúlt napokban önkéntes karanténba vonultak a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes munkatársai, mivel egy tagjuk pozitív tesztet produkált. A Csíki Játékszín sem tarthat előadásokat, ám a próbák egyelőre tovább folytatódnak a színtársulatnál. Nyitva tart a Csíki Székely Múzeum.

Koronavírussal fertőződött meg a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes egyik alkalmazottja, közölte a Maszol érdeklődésére a társulat szervező munkatársa. „Amikor hat napja felmerült a betegség gyanúja, önkéntes karanténba vonultunk. Azóta van egy pozitív teszt, és most várjuk a megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) hivatalos döntését, álláspontját” – mondta a lapunknak nyilatkozó alkalmazott.

A táncpróbákat elmúlt csütörtökön függesztette fel a Hargita Együttes, előadások megtartására pedig a városi katasztrófavédelmi bizottság hétfői döntése értelmében egyébként sincs lehetőségük.Az új korlátozó intézkedéseket azt követően hozták meg, hogy Csíkszeredában az ezer lakosra vetített fertőzési ráta az elmúlt két hét adatai alapján meghaladta a 3 ezreléket.

Folytatódnak a színházi próbák

Az intézkedésnek megfelelően felfüggesztette az előadások megtartását a Csíki Játékszín is. Kányádi Szilárd igazgató a Maszol kérdésére elmondta: a Csíki Játékszínnél hétfőn 10 órától léptek érvénybe új intézkedések. „Az irodai személyzet otthonról dolgozik, a titkárságon mindig van egy fő szolgálatos. A próbákat is úgy szervezzük, hogy lehetőség szerint minél kevesebb ember tartózkodjon bent egyszerre. Dolgozhatunk, a próbák és a gyártási folyamat mehet tovább, előadásokat nem játszhatunk addig a pontig, amíg 3 ezrelék alá nem esik a fertőzési ráta” – mondta az intézményvezető.

A Csíki Játékszín hétfőn kiadott közleménye szerint új játékrendet csak akkor áll módjukban közölni, amikor a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi.

Nyitva tart a múzeum

Eltérően az előadóművészeti profilú kulturális intézményektől a Csíki Székely Múzeum folytatja tevékenységét és látogatókat is fogad – tudtuk meg Gyarmati Zsolt igazgatótól. Mint az intézményvezető elmondta: a muzeológusok tudnak dolgozni akár online, vagy távmunkában is, de a saját irodájukban is tudnak tudományos munkát végezni. „A járványügyi szabályokat eddig is a legszigorúbban betartottuk. A fertőtlenítés és a maszkviselés mellett egy teremben egyszerre négy látogató tartózkodhat a megfelelő távolságok távolságával” – részletezte Gyarmati Zsolt. Az igazgató hozzátette: látogatók folyamatosan érkeznek, az elmúlt hétvégén is több belföldi kiránduló érdeklődő érkezett megtekinteni a kiállításokat.

Gyarmati Zsolt ugyanakkor elmondta: az intézmény bezárásához hatósági utasítás, fenntartói utasítás, vagy jogszabály szükséges. „Egyelőre ilyet nem kaptam, ami azt jelenti, hogy a múzeum nyitva van, és betartjuk a szigorú szabályokat” – fogalmazott az igazgató.

(Borítókép: Dobos Eszter)








EZT OLVASTA MÁR?

X