November 1-ig látogatható a Kolozsvári Művészeti Múzeumban Forró Ágnes tárlata, a kiállított pasztellképek az elmúlt tíz év alatt készültek. A művész szerint nagyon sok minden hatott rá ezek alatt az évek alatt a sámánizmustól kezdve a rakukerámián át a különböző művésztelepek hangulatáig.

Véletlenül láttam meg a kiállítás plakátját a Bánffy-palota előtt elsétálva, és rögtön megfogta a tekintetem. Színes, vibráló, élettel teli volt, látni akartam, hogy milyen képekről van szó, így hát bementem. Pasztellrajzok fogadtak, amelyek mind egy elvarázsolt mesevilág hangulatát hordozták. Minden rajzon annyi apró részlet van elrejtve, hogy több tíz percet is el lehet tölteni egyetlen mű megfigyelésével.A tárlaton négy különböző teremben kronológiai sorrendben elrendezve tekinthető meg az elmúlt évtized termése. A kurátor Iakob Attila volt, ő választotta ki a munkákat. „Sajnos a megnyitót csak zártkörűen tudtuk megtartani a vírus miatt, de szerencsére készült ott egy videó, mivel egy nagyon jó párbeszéd alakult ki Attila, Csata Hermina és köztem. Azt majd meg lehet nézni az oldalon, és olyan lesz, mint egy katalógus” – mesélte Forró Ágnes.

A művész elmondása szerint a pasztellkréta technikáját egyrészt örökölte az édesapjától, Forró Antaltól, aki a székely festőiskola egyik jeles képviselője volt, és a halála után megmaradt rengeteg papírral és pasztellkrétával „kellett valamit kezdeni”. Másrészt ezek az eszközök nagyon könnyen szállíthatóak, ami fontos volt, mivel Forró Ágnes akkor kezdett el művésztelepekre járni. Mint elmondta, ez volt a kísérletezés korszaka, próbálta megtalálni és kifejezni önmagát, de ez nem volt egyszerű. „Nekem egyszerűen nem ment a tájképfestészet úgy, ahogy másoknak, vagy, ahogy édesapának. Meg kellett keressem azt az utat, ahova most eljutottam, és ez egy hosszadalmas idő volt” – mondta el Forró Ágnes, hozzátéve, hogy minél több művésztelepen vett részt, annál jobban formálódott az a világ, amit most fest.

„Minden táborral továbbviszek egy témát, és beépítem a munkáimba”

Forró Ágnestől megtudtuk, hogy az alkotótáborok mindig tematikusak, ahol igazodni kell a környezethez is. Őt mindig is érdekelte az a hely, ahol éppen volt, és mielőtt nekifogott pasztellezni, meg kellett kicsit ismerje a környezetet, ezért sokat gyalogolt, fotózott. Miután megismerte a „hely szellemét”, a témával és a „saját kis világával” összegyúrva születtek meg a pasztellrajzok. Mint mondta, nagyon érdekli a természettel való kapcsolatunk, és az attól való elszakadás is, és ez az egyik fő motívum a rajzaiban. Megfigyelhető, hogy a tíz év munkáiban szinte mindenhol különböző lények jelennek meg, háziállatok és vadállatok.

A természettől való elszakadás pedig a sámánok világába vezet be, amely szintén felkeltette a művész érdeklődését. Ekkor kezdett el rakukerámiával is foglalkozni, és ezt a témát folytatta az új technikával is. Elkészítette kerámiából a sámánok különböző kellékeit és az egyik legfontosabb eszközüket, a sámándobot, amelyet szerinte lehet használni, bár eléggé érces hangja van. A rakut a 16. században kezdték el használni, Japánban, ám Európába az Egyesült Államokon keresztül jutott el. Az, amit Európában rakuzásnak nevezünk, amerikai mintára készült, és a művész szerint emiatt bizonyára vannak olyan technikák, amelyeket nem jól tudunk, vagy egyáltalán nem ismerünk.

„Volt olyan eset is, hogy az első foglalkozás után elsírta magát”

Forró Ágnes nem csak agyagozással, rakuzással és pasztellezéssel foglalkozik, hanem tizennégy évig a kolozsborsai elmegyógyintézetben dolgozott mint művészetterapeuta, jelenleg pedig fogyatékkal élő fiataloknak tart foglalkozásokat a Fébé Alapítvány központjában, hetente kétszer. A képzőművészet eszközeit használják a terápiákon, ceruzával, zsírkrétával, temperával és papírral dolgoznak. Minden foglalkozáson különböző tematikák, úgynevezett hívószavak vannak megadva, és ezekkel próbálják meg előcsalogatni a páciens lelkivilágát. Ezekből az alkotásokból sok mindent ki is lehet olvasni, diagnosztizálni lehet.  

„Volt olyan eset is, hogy az első foglalkozás után valaki elsírta magát, mivel olyan emlékeket idézett fel benne a terápia, hogy csak úgy potyogtak a könnyei” – emlékezett vissza Forró Ágnes. Szerinte a cél az, hogy a páciensek jó érzéssel fessenek, rajzoljanak, hogy érezzék jól magukat a közegben, amiben alkotnak. De úgy látja, hogy ez náluk működik, mivel a fiatalok mindig nagyon várják, hogy együtt rajzoljanak vele, és szerinte az számít, hogy olyan munkák szülessenek, amivel a páciens is és a terapeuta is elégedett. Azt vallja, hogy el kell érni azt, hogy a páciens magától készítsen olyan alkotást, amely a fejlődéséhez járul hozzá.Forró Ágnes tárlatát november 1-ig még megnézhetik a Kolozsvári Művészeti Múzeumban, 10 és 17 óra között. A maszk viselése kötelező a kiállításon. További információk az intézmény honlapján találhatóak.