Kolozsvári film- és fotóhagyaték bemutatásával indul a 14. Bukaresti Magyar Filmhét
Mindössze 40 fő fér be egy vetítésre a bukaresti Magyar Kulturális Intézet udvarára, így a november 8. és 17. között megszervezett 14. Bukaresti Magyar Filmhét vetítéseire regisztrálni kell. A programban friss magyar alkotások és klasszikusok is szerepelnek, román felirattal.
A 2007 óta rendszeresen megszervezett filmhetet vasárnap délután 18.30 órától az Erdélyi Audiovizuális Archívum Orbán Lajos fotókiállítása nyitja, amelyet még 2016-ban mutattak be Kolozsváron, most pedig a bukaresti közönség is megismerheti. Orbán Lajos (1897–1972) a két világháború közötti Kolozsvár tehetséges fotósa volt. Kedvtelésből, önszorgalomból tanult meg fényképezni, de fotográfiáit nemzetközi versenyeken díjazták. Orbán Lajos abban a korszakban készítette első képeit, amikor elindult a fényképezés demokratizálódásának folyamata, és egyre szélesebb körben hozzáférhetővé váltak a fényképezőgépek, de ő számos gépével, saját fotólaboratóriumával, művészi ambícióival meghaladta a családi életet dokumentáló fotós szándékait. Mozgóképeket is készített, ezeket szintén bemutatja a Bukarestben most nyíló Látható Kolozsvár című kiállítás.
Hétfő este hat órakor kezdődik a vetítéssorozat Kocsis Ágnes Éden című filmjével, továbbá a filmhét keretében lesz a bukaresti bemutatója a FOMO: Megosztod és uralkodsz, Apró mesék, Foglyok és Seveled című filmeknek, valamint a Folyékony arany, Barta Tamás – Siess haza, vár a mama! és a Magyar lapát – portréfilm Wichmann Tamásról című dokumentumfilmeknek.
A programban helyet kaptak nemzetközi fesztiválokon díjazott animációk és bemutatják a magyar filmtörténetben kiemelt helyet elfoglaló Balázs Béla Stúdióban készült két alkotást (Amerikai Anzix, Fagyöngyök), és két felújított film is, a Nárcisz és Pszyché, illetve a Habfürdő.
(Címlapfotó: Orbán Lajos felvétele | Erdélyi Audiovizuális Archívum)
- 33025 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33027 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33028 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33029 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33030 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33030 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni