RMDSZ: legyen kulturális központ a kolozsvári New York szálló épületében
A román-magyar együttélésre reflektáló kulturális központ lenne a kolozsvári New York szálló épületének megfelelő rendeltetése az RMDSZ szerint. Emil Boc polgármester hétfőn jelentette be, hogy a városi önkormányzat élne elővásárlási jogával a Főtér sarkán álló műemlék épület esetében.
„Van elképzelése az RMDSZ-nek a New York szálló jövendőbeli rendeltetését illetően, így örvendünk, hogy az önkormányzat mérlegeli az épületre vonatkozó elővásárlási jog kihasználása” – nyilatkozta Oláh Emese, a szövetség városi szervezetének elnöke, Kolozsvár alpolgármestere. Hozzátette, az RMDSZ már az önkormányzati kampányában is azt az álláspontot képviselte, hogy ennek az emblematikus épületnek a város tulajdonába kell kerülnie.Csoma Botond RMDSZ-es képviselő elmondta: „az önkormányzatnak több ízben is alkalma nyílt ennek a patinás épületnek a megvásárlására, legutóbb 2013-ban. Az RMDSZ-frakció is próbálta meggyőzni a polgármestert az épület megvásárlásáról, azonban sikertelenül: az önkormányzat nem élt a felkínált lehetőséggel.” Ha a magyar állam vásárol ingatlant Erdélyben, erről rosszallóan cikkezik a sajtó, azonban azt nem nehezményezi, ha egy ilyen esetben az önkormányzat nem él az elővásárlási jogával, tette hozzá a politikus arra utalva, hogy a Főtér másik patinás szállóját, a Melodyt nemrég a Sapientia Alapítvány vásárolta meg oktatási célokra, magyar állami támogatással.
Oláh Emese szerint az RMDSZ álláspontja az, hogy a New York szálló megfelelő helyszín lehetne egy kulturális központ számára, ahol modern művészeti eszközökkel meg lehetne ragadni például a román-magyar együttélés kérdéseit. Mint emlékeztetett, az RMDSZ önkormányzati választások előtt bemutatott városprogramjában közös román-magyar projekteket kezdeményezését vállalta, amelyek által Kolozsvár Erdély többnyelvű fővárosává válhatna, és a New York szálló megvásárlása jó alkalom lenne ilyen projektek kidolgozására.
A New York szálló Pákei Lajos tervei alapján épült 1893 és 1894 között. Az 1950-es években az épület egy ideig egyetemi kollégiumként működött. A 1960-as évektől 2005-ig ismét eredeti rendeltetése szerint szállóként működött, ekkor már Continental néven. Állapota a 2000-es évektől kezdődően fokozatosan leromlott.
Mint írtuk, a 105 szobás ingatlant az Artmark és a Sotheby’s online aukciósházak is árulják, de egyik katalógusban nincs feltüntetve az ára. Ingatlanpiaci források szerint 26 millió eurót kér érte aktuális tulajdonosa, a nemzetközi körözés alatt álló Ioan Bene üzletember, aki 2013-ban 5 millió euróért vásárolta meg a szállót, amelynek felújítására – állítása szerint – 3 millió eurót költött.
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni