Öt alkalmunk lesz online megnézni az erdélyi szászok eltűnéséről szóló előadást


-A A+

Online folytatódik az Eltűntek országos turnéja november 6-15. között, jelentette be a marosvásárhelyi Yorick Stúdió. Az Elise Wilk drámája alapján, Sebestyén Aba rendezésében készült előadást öt alkalommal teszik elérhetővé, elsőként péntek este.

Az eredeti tervek szerint, a romániai Nemzeti Kulturális Alap (AFCN) által támogatott országos turné során tíz helyszínen kellett volna bemutatni az előadást. 2020 márciusa és szeptembere között vendégjátékokra került sor Medgyesen, Segesváron, Brassóban, Kolozsváron és Nagyváradon. A koronavírus-járvány miatt bevezett korlátozások következményeként a következő öt előadásra az online térben kerül sor.Az említett időszakban a magyar nyelvű előadás román felirattal, ingyenesen nézhető a Yorick Stúdió YouTube csatornáján és Facebook-oldalán, valamint a partnerintézmények kommunikációs felületein a következő időpontokban:

  • November 6-án, pénteken, 19 órától: a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal közös közvetítésben
  • November 8-án,  vasárnap, 19 órától : az aradi Kamaraszínházzal közös közvetítésben
  • November 10-én, kedden, 19 órától : a Nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem Színházművészeti  Tanszékével közös közvetítésben
  • November 12-én, csütörtökön, 19 órától: a bukaresti Replika Színházi Nevelési Központtal közös közvetítésben (az előadás a Replika Facebook oldalán lesz elérhető, utána nyilvános online beszélgetésre kerül sor az alkotókkal)
  • November 15-én,  vasárnap, 19 órától : a Csíki Játékszínnel közös közvetítésben

Elise Wilk Eltűntek című drámája egy erdélyi szász család történetét meséli 1944-től napjainkig. A történet három részre tagolódik, Románia történelmének három kulcsfontosságú eseményéhez kapcsolódva: 1944-1945 (mikor a németeket szovjet munkatáborokba deportálták), 1989-1990 (a romániai forradalom, melyet a német kisebbség tömeges kivándorlása követett) és 2007 (Románia csatlakozása az Európai Unióhoz). 

A Kultúraközi párbeszéd a kortárs dráma tükrében című projekt tizedik kiadása alkalmából felkérték Elise Wilket, hogy a Romániában maradt erdélyi németek szemszögéből írjon az emigrálásról. A dokumentálódás a szibériai kitelepítések túlélőivel és az 1990 után kivándorolt szászokkal készített interjúk, vallomásos „oral history” módszerrel írt könyvek, irattári dokumentumok és sajtóanyagok alapján történt, de a szöveg maga a szerző személyes tapasztalataiból ihletődött. A mű születéséről a szerző korábban a Maszolnak is beszélt.Az előadás egyik kulcsszerepében az emigrációban élő, és a marosvásárhelyi színházi életbe hosszú kimaradás után visszatérő Szilágyi Enikőt láthatja a közönség. A romániai nézők Szilágyi Enikőt számos színpadi alakításban és több mint 20 filmszerepben láthatták, olyan alkotásokban mint a Bacchus titka (Secretul lui Bachus), A szerelem utolsó éjszakája (Ultima noapte de dragoste), Szegény Ioanide (Bietul Ioanide) vagy a Bukarest rejtelmei (Misterele Bucureştilor). Hat hónappal az 1989-es forrdalom előtt hagyta el végleg Romániát, jelenleg Párizsban él.

Elise Wilk: Eltűntek
Yorick Stúdió
Fordította: Albert Mária
Rendező: Sebestyén Aba
Színészek: Szilágyi Enikő, Bajkó Edina, Scurtu Dávid, Szabó János Szilárd, Tóth Zsófia, Sebestyén Aba
Zene: Cári Tibor
Zenészek: Domahidi Katalin és Vilhelem András
Díszlet- és jelmeztervező: Sós Beáta
Rendezőasszisztens: Máthé Barbara
Dramaturg: Cseke Tamás







EZT OLVASTA MÁR?

X