Három évtized kiemelkedő előadásaival jelentkezik a 30. Országos Színházi Fesztivál
Több magyar előadás is szerepel a 30. Országos Színházi Fesztivál műsorán, amelyet a járványhelyzet miatt online, illetve televíziós és rádiós műsorok formájában szerveznek meg november 22. és 29. között. Látható lesz többek között a Kolozsvári Állami Magyar Színház Ványa bácsi című több mint tíz éve műsoron tartott előadása is.
Az Országos Színházi Fesztivál 2020-as kiadása az elmúlt három évtizedben a fesztiválon szereplő előadásokból mutat be többet. A válogatást, amelyért Ludmila Patlanjoglu, Maria Zărnescu és Călin Ciobotari színházi kritikusok felelnek idén, nagyban befolyásolta az is, hogy a korábbi előadások közül melyikről volt technikailag elfogadható felvétel.
Az erdélyi magyar társulatok előadásai közül látható lesz a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2017-es Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadása Radu Afrim rendezésében, a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2007-es Ványa bácsi című előadása Andrei Şerban rendezésében, a 2008-as Három nővér című előadása Tompa Gábor rendezésében, a 2019-es Nóra című előadása Botond Nagy rendezésében, valamint a 2020-as Pool (No Water) című online előadás, Radu Nica, Andu Dumitrescu és Vlaicu Golcea projektje, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2008-as Yvonne, burgundi hercegnő című előadása Bocsárdi László rendezésében, és a nagyváradi Szigligeti Színház 2019-es Napnyugat expressz című előadása Zakariás Zalán rendezésében.
A teljes előadás-felhozatal itt elérhető.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni