Fogyatékkal élő művészeket díjaznak Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Tízedik alkalommal hirdették meg azt az ország szinten egyedülálló képzőművészeti tárlatot és versenyt, amely az önmagukat képzőművészet nyelvén kifejező fogyatékkal élőknek ad bemutatkozási lehetőséget és díjat.

 A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány 2010-ben szervezte meg első alkalommal az Outsider Artnak, azaz „a kívülállók művészetének” nevezett egyedülálló képzőművészeti tárlatot és versenyt, amelyre az egész országból várják az értelmi fogyatékosok alkotásait. Az Írisz Ház díjat decemberben – a Fogyatékkal Élők Nemzetközi Világnapján – tízedik alkalommal ítélik oda a romániai fogyatékkal élő képzőművészeknek. Az idei kiállítást rendhagyó módon online is bemutatják, ennek megnyitója csütörtökön, december 3-án lesz. 

A szervező, Makkai Péter református lelkipásztor, a sepsiszentgyörgyi fogyatékkal élőket gondozó Írisz Ház vezetője rámutatott: több hazai fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézményben is foglalkoznak művészetterápiával. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány az első olyan hivatalos fórumot hozta létre, ahol a fogyatékkal élők bemutathatják művészetüket, de helyt adnak a megméretkezésnek és tehetséggondozásnak is, hiszen egy szakmai zsűri döntése alapján díjazzák a nyertes alkotásokat. Az első helyezett 2000 lej, a második 1000 lej, a harmadik pedig 500 lejes pénzjutalomban részesül.

A Diakónia Keresztény Alapítvány pályázati felhívására idén három alkotással – festménnyel vagy kisplasztikával – jelentkezhetnek a 18-ik életévüket betöltött értelmi fogyatékos személyek.  A festmények-grafikák kategória esetében egyiknek kötött a téma, Rembrandt van Rijn, Munkácsy Mihály, Henri Matisse vagy Keith Haring megadott festményéhez kell kapcsolódnia, míg a másik két alkotás témája szabadon választható.

Az alkotás készülhet vászonra, papírra vagy kartonra vízfestékkel, akrillal, színes ceruzával, pasztellel, olajfestékkel, olajkrétával vagy tussal. A kisplasztikával pályázók egy – befejezett – pályázati munkával és két, más munkájukról készült fényképpel jelentkezhetnek, esetükben nincs tematikai megkötöttség. A kisplasztikai alkotás lehet fából, kőből, fémből, agyagból vagy gipszből faragott, formázott vagy öntött munka, viszont nem lehet használati tárgy, például gyertya, képeslap, hamutartó.

A pályázati munkákat az iriszhaz.blogspot.com oldalról vagy a Facebook-oldalról letölthető jelentkezési űrlap kíséretében, november 25-ig küldhetik el a Sepsiszentgyörgy, Gyöngyvirág utca 5., 520085 (Sfântu Gheorghe, jud. Covasna, str. Lăcrămioarei nr. 5) postai címre. A pályamunkákat avatott szakmai zsűri fogja elbírálni. A bizottság elnöke Deuten-Makkai Réka művészettörténész.








EZT OLVASTA MÁR?

X