Kezdődik a marosvásárhelyi könyvvásár: költőket, írókat hallgathatunk otthonról
Csütörtöktől vasárnapig tart a 26. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amelyet a virtuális térben szerveznek meg, azaz élőben közvetítik az irodalmi beszélgetéseket és előadásokat, a könyvkínálatot pedig szintén online népszerűsítik.
„Az Otthon vagy! mottójú könyvvásár egyszerre jelzi az olvasóra, az alkotóra, az alkotásra, vagyis az egymásra történő odafigyelést: a könyvek szeretetével bárki megteremtheti önmaga és a többi könyvbarát számára a bensőséges hangulatot, az együttlét érzését még akkor is, ha mindez nem ugyanabban a fizikai térben történik. A fizikai találkozást idén fölváltja a könyvvásár ünnepi hangulatának felidézése a közösséghez tartozás jegyében” – fogalmazott Káli Király István, az esemény főszervezője.
A virtuális könyvvásár első három napja három tematika köré csoportosul. Csütörtökön 100 év transzilvanizmus és ami utána jön a nap alcíme, akárcsak a 19 órától közvetített fórumbeszélgetésnek, amelyet Markó Béla moderál, meghívottai pedig Balázs Imre József, Borcsa Imola, Fekete Vince és Vida Gábor. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 16:15 órától Versek mindenkinek – 100 év Erdély magyar költészetéből című előadásával, 19:15 órától pedig Kornis Ottó – Salamon László: Paradies kisasszony című drámájának felolvasószínházi előadásával színesíti a programot.
Pénteken Külön utak és keresztutak – egymás mellett és együtt Erdélyben lesz a nap mottója, 17 órától erdélyi, román és magyar irodalmat tolmácsoló műfordítókkal lesz kerekasztal-beszélgetés, 19 órától pedig Versek mindenkinek: Erdélyi román és szász költők versei címmel adják elő Káli István, Kocsis Francisco és Markó Béla összeállítását a Tompa Miklós Társulat művészei. A marosvásárhelyi színház mindhárom előadását Gáspárik Attila rendezi.Szombaton Alkotókedv és műteremtés a mai erdélyi magyar irodalomban. Befutottak és pályakezdők lesz a nap témája. 17 órától André Ferenc, Egyed Emese, Gálfalvi György és Lövétei Lázár László irodalmi barátságokról és egymásra hatásról beszélget Demény Péter moderálásával, 18:15-től pedig sorra ülnek egy asztalhoz pályakezdők és elismert erdélyi szerzők.A virtuális könyvvásár minden napja egy-egy ifjúsági szerzővel kezdődik. Az Olvasd el, és játssz velünk! vetélkedő lezárásaképpen csütörtökön Berg Judit, pénteken Maksai Kinga, szombaton Wéber Anikó, vasárnap pedig Kertész Erzsi lesz Makkai Kinga meghívottja.A meghirdetett online programokon túl a könyvvásár Facebook-oldala már most folyamatosan frissül erdélyi szerzőket bemutató videókkal.
- 38211 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 38213 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 38213 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 38214 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 38215 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 38216 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni