A nagyváradi színház is csatlakozik a magyarországi eSzínház online platformhoz


-A A+

A határon túli magyar színházak közül elsőként a Szigligeti Színház előadásai lesznek láthatók hamarosan az E-színház online platformon: a legsikeresebb produkciók felvételeit, illetve élő előadásokat is láthat majd az érdeklődő közönség, jelentette be a nagyváradi teátrum.

Az együttműködésről Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója elmondta: „Bár a nagyváradi színház a hatályban lévő rendelkezések értelmében október 27-étől határozatlan időre felfüggesztette a közönséggel való tevékenységét, a munka nem állt meg. Gőzerővel készülünk arra, hogy a koronavírus teremtette új helyzetben se hagyjuk minőségi színházi előadások nélkül közönségünket. Az eSzínházzal való közreműködés ennek teremt keretet”.

A partnerség kapcsán a Szigligeti Színház elsőként Szép Ernő Lila ákác című előadásának felvételét teszi közzé hamarosan. A produkció, amely elnyerte a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljának legjobb előadásért járó nagydíját, Csacsinszky Pali és Tóth Manci beteljesületlen szerelmének keserédes történetét meséli el, amelynek hátterében a századelős Budapest dzsentrijeinek bohém napjai is felidéződnek.

Az előadásról Balogh Gyula kritikus így írt a Népszavában: „Botos Bálint a lényegre koncentrál, nem művészkedik, helyzeteket, viszonyokat teremt és leginkább jól oszt szerepet. A Tóth Mancit játszó Román Eszter egyenesen telitalálat. Már a jelenléte is. Úgy perzsel, hogy közben szabadkozik. Úgy éget, hogy közben maga is megég.” Szekeres Szabolcs, az Art7 portálon Sebestyén Hunor főszereplő teljesítményét méltatta: „A sokszínű Sebestyén Hunor Csacsinszky Pált, a szerelmes bankárfiút összetett személyiségnek játssza. Meghittség és távolságtartás jellemzi Sebestyént a történet mesélőjeként és a fő karaktereként egyaránt. Narrátorként az első pillanattól bizalmas barátjaként kezeli a közönséget. Képes elhitetni, hogy csakis nekünk meséli élete szerelmének történetet.”

A Szigligeti Színház online repertoárjáról hamarosan bővebb tájékoztatást olvashatnak a színház és az eSzínház.hu weboldalain, illetve közösségimédia-felületein. 

Az eSzínház Magyarország első olyan internetes platformja, ahol a közönség egyszerre érhet el élő online színházi közvetítéseket, és válaszhat a már rögzített előadások felvételei közül úgynevezett video-on-demand tartalomként. A www.eszinhaz.hu felhasználóbarát weboldalán magyar és angol nyelven lehet böngészni a virtuális repertoárban, amelyben olyan neves társulatok produkciói is láthatók, mint a budapesti Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Vígszínház vagy a Radnóti Színház.







EZT OLVASTA MÁR?

X