Új honlapokon mutatják be Székelyföld építészeti örökségét


-A A+

Két új weboldal segítségével mutatja be Hargita Megye Tanácsa a székelyföldi régió gazdag épített örökségét. A hétfőn ismertetett látványos virtuális felületek bepillantást engednek a térség műemlék épületeinek értékeibe, valamint a sajátos faluképek világába.

Közismertebbé tenné Hargita megye építészeti örökségét, egyben a műemlékek fenntartható hasznosítására hívná fel a figyelmet a hétfőn bemutatott két új honlap – mondta el a virtuális felületek ismertetése során Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A szakemberek bevonásával elkészített adatbázis által egy helyen válnak elérhetővé a régió fontos értékei az online térben – emelte ki az elöljáró. Hozzátette: közös társadalmi felelősségvállalás szükséges a műemlékek, faluképek megőrzéséhez. A bemutatott felületek ugyanakkor oktatási segédanyagként is kitűnően hasznosíthatók és a vendéglátás, idegenforgalom szereplőinek is támpontot nyújthatnak. Borboly Csaba kihangsúlyozta: a megyei tanács Főépítészeti Hivatala elkötelezett az épített örökség védelme mellett, ezért jelentős forrásokat fordít műemlékvédelemre.

Lázár Ágnes, a projekt kommunikációs felelőse elmondta: a honlapok segítségével három régióban látogathatók helyszínek, városközpontok, látnivalók. A program célja, hogy a kirándulók kedvet kapjanak a régió felkeresésére. Ehhez kapcsolódóan Szabó Károly, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója kiemelte: arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy hogyan működik ma a turizmus. „Fontos, hogy az online felületek tartalmasak legyenek, színes tartalommal rendelkezzenek, minél többrétű virtuális anyaggal rendelkezzen a megye” - fogalmazott. A szakember szerint nagy előrelépés, hogy a 360 fokos, panorámás fotókkal olyan reális képet kapjon a kirándulást tervező turista, amely által valóban azt kapja, amit ígértek neki.

A weboldalakat készítő sepsiszentgyörgyi Visual360 Reality SRL képviselője, Bagoly Róbert elárulta: a panorámafotók készítését Hargita és Kovászna megyében kezdték el, majd bekapcsolódtak marosszéki helyszínek is. A fotók változatosságát növeli, hogy két éve készítenek légi panoráma-felvételeket is. A szakember kiemelte: bíznak abban, hogy a honlapoknak lesz turisztikai hozadéka is. Ennek érdekében tervben van, hogy a régió szállásadóit is feltérképezzék és bemutassák hasonló módon.

A honlapok elérhetők itt és itt.

(Borítókép: Kászonaltízi hagyományos épület | fotó: epitettorokseg.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X