Online Shakespeare a Csíki Játékszín előadásában
Szombaton Vladimir Anton rendezésében Shakespeare III. Richárd című királydrámáját tűzi (online)műsorára a Csíki Játékszín. A rendező és a csíki társulat első közös munkájának eredményét a koronavírus-járvány miatt eddig csupán egyetlen alkalommal láthatta a közönség.
Vladimir Anton rendezőnek ez az első közös munkája a Csíki Játékszín társulatával, de neve már ismerős lehet, hiszen a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadása, A mi kis városunk ugyancsak az ő rendezésében volt megtekinthető több alkalommal bérletben Csíkszeredában. Ez utóbbi előadást két kategóriában is UNITER-díjra jelölték az idén.
Az előadás dramaturgja, Dálnoky Réka az idei évadban a Mit szól a szomszéd? című közösségi színházi előadás szerzőjeként is visszatér még. Az előadás zeneszerzőjét és zenei vezetőjét már jól ismerheti a közönség, hiszen Bene Zoltánnak ez a sokadik munkája a Csíki Játékszínnél. A produkció díszlet- és látványtervezőjének, Eranio Petrușka-nak és Ana Bianca Tudorică-nek, az előadás látványtervezőjének ez az első munkája a Csíki Játékszínnél. A III. Richárd jelmezeinek elkészítésére György Esztert, a Delikates Couture designerét kérte fel a színház.
A vetítést a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatja. Az előadás a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.
Az előadást 14 éven felüli nézőknek ajánlja a színház!
(Borítókép: Csíki Játékszín | Kuti Zoltán Hermann)
- 34935 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni