Filmajánló – ezt láthatjuk decemberben az HBO Go-n és a Netflixen
Az összes James Bond-filmet, román karantén-mozit, parádés klasszikusokat, két új Meryl Streep-alakítást és egy különleges dél-amerikai háborús filmet is láthatunk a legnagyobb streaming-oldalak decemberi újdonságai között.
A 007-es ügynök rajongói, akik szeretnék újranézni vagy bepótolni a korábbi James Bond-filmeket a világjárvány miatt csúszó új mozifilm, a No Time to Die előtt, az HBO-n megtalálják a teljes sorozatot, a streamingszolgáltató ugyanis a nemrég elhunyt Sir Sean Connery, illetve az éppen 25 éves Aranyszem (Golden Eye) előtt tisztelegve közzétette az összes részt az 1962-es Dr. Nótól a 2015-ös Spectre-ig.Az HBO-ra nemrég felkerült filmek között találjuk azt a Lara című német alkotást is, amelyért Jan-Ole Gerster rendező Karlovy Vary-ban a zsűri különdíját és az ökumenikus zsűri díját kapta, a főszerepet alakító Corinna Harfouch pedig a legjobb színésznőnek járó díjat nyerte el. A 60 éves címszereplő fia, Viktor legfontosabb koncertjére készül. Bár Lara volt az, aki a fiú zongoraművészi karrierjét egyengette, Viktor már hónapok óta megszakította vele a kapcsolatot. Az anya így is mindent megtenne a sikerért, felvásárolja és szétosztogatja az el nem adott koncertjegyeket, mégis egyre inkább elveszíti az irányítást a dolgok felett.
Az HBO aktuális kínálatából választhatjuk Dan Chișu Izolare című egészen friss filmjét is, amelyben kilenc, egymást keresztező élettörténet bontakozik ki a világjárvány és az elszigeteltség kontextusában. A színészek saját otthonaikban játszották el a Chișu forgatókönyvében szereplő karaktereket, és saját telefonjaikkal filmezték magukat Adrian Silişteanu operatőr irányításával.
A Románia területére licenszelt filmek között találjuk a Netflixen december 1-től Martin Scorsese 2011-ben bemutatott, öt Oscar-díjas kalandfilmjét, A leleményes Hugót (Hugo), amely a filmművészet egyik francia úttörője, Georges Méliès előtt tiszteleg. A történet szerint az ő játékboltjába téved be Hugo, az árva, de különös mérnöki tehetséggel megáldott kisfiú, aki egyetlen örökségét, egy gépembert próbál meg működésbe hozni. Hugo és Méliés keresztlánya, Isabelle a titokzatos szerkezet után nyomoz, közben pedig a játékboltossá lett filmes mester egykori dicsőségére is fény derül.Szintén a Netflixen látható Steven Spielberg Indiana Jones-sorozatának negyedik része, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull) 2008-ból. Harrison Ford az 1957-ben játszódó történet főszerepében szovjet ügynökökkel, élükön a Cate Blanchett alakította Irina Spalkóval versengve kutatja a kristálykoponya titkát.
Elérhető a Netflixen Sofia Coppola 2006-os Marie Antoinette című életrajzi filmje Mária Antónia francia királynéről. A film Kirsten Dunst alakítása, a kosztümök és anakronisztikus zene miatt emlékezetes, de azért is, mert a versailles-i kastélyban forgatták, ott, ahol a valós események is játszódtak.
A december eleji online premierek között két Meryl Streep-alakítást is élvezhetnek az Oscar-díjas amerikai színésznő rajongói: az HBO-n híres írót, a Netflixen bukás szélén álló Broadway-sztárt alakít. A december 10-én debütáló HBO-produkció a Let Them All Talk, Steven Soderbergh rendezte, főszereplője pedig egy befutott szerző, aki barátaival hajóútra indul szórakozni és feledni. December 11-én mutatja be saját produkcióját a Netflix, ez a The Prom, Ryan Murphy zenés vígjátéka, amelyben többek között Meryl Streep és Nicole Kidman alakít sikerre vágyó színészeket.
December 16-án román alkotók munkái érkeznek a Netflixre. Elérhető lesz Anca Damian két animációs dokumentumfilmje: a 2011-es Crulic – Drumul spre dincolo egy lopás miatt igazságtalanul elítélt, és emiatt éhségsztrájba kezdő lengyelországi román vendégmunkás története és a 2014-es Muntele Magic (La montagne magique), amely a Franciaországba kényszerült lengyel politikai menekült, Adam Jacek Winkler élettörténetét mutatja be. Emellett látható lesz Nicolae Mărgineanu Cardinalul című filmje, amely azt mutatja be, hogy hogyan vált Iuliu Hossu görögkatolikus püspök és vértanú az államszocializmus idején Máramarosszigeten bebörtönzött politikai elítéltek példaképévé.December 17-én újabb amerikai klasszikussal bővül az HBO kínálata: az 1999-es Amerikai szépség (American Beauty), Sam Mendes Oscar-díjas filmje lesz látható. Főszereplője, Lester Burnham (Kevin Spacey) egy amerikai kertvárosban tengeti kényelmes, de unalmas családapa-életét, amíg egy nap kamasz lánya osztálytársnőjének hatására rá elő nem tör belőle a szenvedély, és fel nem forgatja az életét.
A 2019-es kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) fődíjának nyertese, Alejandro Landes kolumbiai rendező thrillere is látható lesz az HBO-n december 19-től. A Monos több nemzetközi fesztivál zsűrijét lenyűgözte. A történet egy dél-amerikai hegyvidéken játszódik a kolumbiai polgárháború idején. Egy kamaszokból álló fegyveres különítmény azt a parancsot kapja a Szervezettől, hogy egy külföldi túszt és egy fejős tehenet tartsanak életben. Könnyűnek hitt küldetésük azonban élet-halál harccá válik.December 23-án kiderül a romániai nézők számára is, hogy milyen George Clooney új sci-fije, a The Midnight Sky, amelynek nem csak rendezője, hanem főszereplője is. A Lily Brooks-Dalton könyvéből készült Netflix-adaptációban Clooney magányos tudóst alakít, aki egy globális katasztrófa túlélője, és minden erejével megpróbálja megakadályozni, hogy asztronauta kollegái visszatérjenek a Földre.
December 25-én érkezik a Netflixre a Bridgerton család (Bridgerton), a Julia Quinn romantikus regénysorozatának adaptációja, amely az előrejelzések szerint humorban és bájban megközelíti Jane Austent. A 19. századi Angliában élő nyolcgyermekes család történetéből készült sorozat egyik vezető producere Shonda Rhimes (Grace klinika/Gray’s Anatomy, Botrány/Scandal), a narrátor Lady Whistledown hangja pedig Julie Andrews (A muzsika hangja/The Sound of Music).A csendesnek ígérkező szilvesztert újabb sikerfilmekkel tölthetjük, a Netflixre ugyanis december 31-én kerül fel néhány klasszikus, mint például a Bridget Jones naplója (Bridget Jones’s Diary) vagy az E. T., a földönkívüli (E.T. the Extra-Terrestrial), de az amerikai Coen-testvérek Ó, testvér, merre visz az utad? (O Brother, Where Art Thou?) című kalandfilmje is, amely a déli államokban, az 1930-as években, a gazdasági világválság idején játszódik, és három szökött fegyenc kalandjait követi, valamint Luca Guadagnino Szólíts a neveden (Call Me By Your Name) című filmje, amelyet az amerikai filmakadémia a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjjal tüntetett ki, és amely egy 17 éves fiú és az apja idősebb munkatársa között kibontakozó szerelem története.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni