Egy határon átívelő pályázat részeként kulturális központot alakítanak ki Várad-velencén a római katolikus kultúrházból. Ennek lehetséges szerepéről tartottak kerekasztal-beszélgetést szombaton délelőtt a Várad kulturális folyóirat szerkesztőségében.

Bár egyelőre nem tudni, milyen hatással lesz a Várad kulturális folyóirat önálló jogi személyiségnek felszámolása a határon átívelő pályázatra és a majdani kulturális központ működtetésére, a folyóirat munkatársai a HolnapFeszttel egybevont 12. Nagyváradi Könyvmaraton második napján, szombaton mégis megszervezték a beszélgetést, amelyhez Pap István újságíró és Tavaszi Hajnal, a Gheorghe Șincai Bihar Megyei Könyvtár volt aligazgatója is csatlakozott.

A beszélgetésben szó esett arról, hogy milyen eszközökkel lehet elérni azt, hogy egy külvárosi városrészben lévő kulturális központot az egész városból látogassanak, és milyen szerepe lehet egy ilyen központnak. Többek között elhangzott, hogy 2020-ban a járvány megmutatta, milyen nagy szükség van a közösségekre, és azok újraépítésére. Szükség van olyan közösségekre, amelyek tudják, mik az értékeik, s bár nálunk erre nincs példa, Nyugat-Európában szokás, hogy akár egy utca lakói közösen ülnek meg akár ünnepeket, közös eseményeik vannak. Egy ilyen közösségi ház tudna maga köré közösséget szervezni, például fiataloknak nagy szükségük lenne napi szinten is belakható terekre. 

Szó esett arról is, hogy a rendszerváltás után több létesítmény is kulturális térré alakult át, amelyeknek ugyanannyi, vagy kevesebb embert kell kiszolgálniuk, így a központnak helyspecifikus szerepe is lehet. Nehéz és nemes feladatat egy újabb kulturális teret megtölteni taralommal, hangzott el, és az is felmerült, hogy például a Városi Művelődési Háznak vagy a Szakszervezetek Művelődési Házának ma már alig-alig van szerepe a város kulturális életében.  

Az is szóba került, hogy az egykori, úgynevezett városrész-tudat mára leépült, ezért a város maga el kellene döntse, hogy nagy- vagy kisváros, utóbbi esetben minden a városközpontba összpontosul, míg előbbi esetben újra kiépülhet-e a városrész-tudat. Egy ilyen kulturális központ ugyanakkor rengeteg funkciót betölthet, például megerősíti a lakónegyedi tudatot, sőt azt ki is terjesztheti, hiszen vannak városnegyedek, ahol nincsenek kulturális vagy közösségi terek. 

Az is elhangzott, hogy az épület nemcsak a magyar kultúrát és közösséget szolgálná ki, ezért izgalmas feladat lenne az ott élő nemzetiségeket összehozni, és közösséggé kovácsolni. Kiállításoknak, koncerteknek, kétnyelvű vagy feliratozott előadásoknak is otthont adhatna a ház, a populárisabb kultúrától a magas kultúráig. A mainstrem koncertek mellett akár rétegzenéknek is otthont adhat a központ, de szemben azzal a jelenkori gyakorlattal, hogy például a vidéki kultúrházak befogadnak rendezvényeket, tánccsoportokat, de nem igazán állnak elő saját ötletetekkel, ezért olyan tevékenységekre lenne szükség, amelyek új ízt, új színt jelentenek, és szükség van olyan menedzsmentre, ami meg tudja mozgatni a közösséget.

Kérdéses az is, hogy a világjárvány hogyan alakul, hiszen ha folyamatosan készenlétben kell lenni, az is a közösség kárára válhat, mert láttuk, hogyan hatott az első hullám a közösségi életre. Egy ilyen helyzetben akár a kis közösségek lesznek életképesebbek, közöttük ugyanis életképesebb a kommunikáció. A kulturális központ előnye ugyanakkor, hogy a koncertekről a performanszokig vagy felolvasásokig többféle eseménynek is egyhelyen otthont adhatnak. Szó esett arról is, hogy egy ilyen kulturális központ be tudná-e vonzani a Nagyvárad-környéki településen élőket, vagy éppenséggel elvinne-e bizonyos programokat hozzájuk. 

Tavaszi Hajnal a könyvtár külföldi közösségfejlesztési projektekben szerzett tapasztalatairól is beszélt, kitérve arra, hogy egy ilyen központnak akár az alfabetizálásban is szerepe lehet (Várad-velencén jelentős roma közösség él). Munkatársaik részt vettek olyan projektekben, amelyek révén használaton kívüli, periférián található épületeknek adtak új rendeltetést, egy könyvtárszobát és egy kommunikációs központot alakítottak ki. Várad-velence az egyik olyan hely volt, ahol a nyolcvanas években például könyvtárszobát működtettek, ott volt egy élő közösség, amelynek volt múltja, tehát ott nem nulláról kellene építkezi. 

A majdani működtetők dolgát ugyanakkor az sem könnyíti meg, hogy míg az uniós projekt minden adminisztratív lépését leszabályozzák, addig a majdani működtetésről, tevékenységről nincsenek támpontok, talán az egyetlen konkrétum, hogy a majdani központ nem jelenthet illojális konkurenciát más kulturális intézményeknek, hangzott el a beszélgetés során.