Szent Antal-napi gyermek- és liliomáldás Csíkban


-A A+

A Csíki Anyák Egyesülete a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal közösen harmadik alkalommal tart felvonulást az életért Szent Antal napján Csíkszeredában. A felvonulásra egyaránt várnak gyerekeket és felnőtteket, jelen lesznek továbbá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány növendékei is. A csoport ma, június 13-án 18 óra 20 perckor találkozik a Márton Áron Gimnázium előtt, ahonnan 18.30 órakor indulnak a jelenlévők békés sétával a Kegytemplomhoz, hogy részt vegyenek a 19 órától kezdődő, Bőjte Mihály házfőnök által celebrált Szent Antal-napi szentmisén.

Aki teheti vigyen magával egy szál fehér liliomot, javasolt továbbá az esernyő, esőkabát és folyadék. A mise után a jelenlevők áldásban részesülnek.








EZT OLVASTA MÁR?

X