Érettségi: nem jelentett gondot a magyar szóbeli sem


-A A+

Az érettségi második vizsgája, a magyar szóbeli sem jelentett nehézséget a marosvásárhelyi gimnazistáknak, akik közül a maszol.ro-nak többen is elmondták, hogy szövegértelmezést kaptak, a kihúzott párbeszédet, leírást, vagy érvelést kellett értelmezni, jellemezni egy adott személyt, vagy eseményt.

„Nem tartottunk ettől a vizsgától sem, itt nem a jegy a tét, ezen mindenki átmegy” – magyarázta egy diáklány, akinek véleményét a többiek is megerősítették. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a folyosón várakozók kissé izgulnak, hiszen „a vizsga az vizsga, még ha könnyű, akkor is”.

A vizsgateremből kifele tartó diákok elmondták, a következő a digitális kompetencia felméréséről fog szólni. Egyesek közülük ezt tartják a legkönnyebbnek, mások szerint ez lesz a legnehezebb.

Horváth Gabriella, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatóhelyettese érdeklődésünkre elmondta, eddig nagyon jól mentek a vizsgák, nem történt semmi zavaró esemény, nem volt se probléma, se fennakadás.

Ezen a próbán az országban összesen 7500 végzős vesz részt, közülük 6691 diák magyar anyanyelvű. A magyar mellett a német, horvát, szerb, szlovák, török és ukrán kisebbséghez tartozó diákok számára szerveztek anyanyelvi próbát. Az érettségi a számítógépkezelői ismereteket felmérő vizsgával folytatódik jövő hétfőn. Az írásbeli vizsgák július első hetében lesznek, az első eredményeket pedig július 8-án fogják kifüggeszteni.

Csíkban sem panaszkodtak

Nem volt vészes a magyar szóbeli vizsga a maszol.ro által kérdezett, vizsgáról hazafele szállingózó csíkszeredai diákok szerint sem. „A pletykáról volt szó, nem volt olyan nehéz, a kérdések sem voltak olyan rémisztőek, szóval jól ment” – mondta el a maszol.ro-nak Ádám Virdzsínia, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákja.

„Én egy nagyon hosszú szöveget húztam ki, a bukott hősökről. Az az igazság, hogy egy kissé nehéz volt, mert a szöveg hosszúsága miatt sok időt vett el figyelmesen elolvasni, de azért megoldható tétel volt, nem olyan veszélyes” – mesélte Darvas L. végzős diáklány.

Hodgyai László, a 2013-as érettségi bizottság tikára szerint meglepően kevesen, kevéssel több, mint 400-an iratkoztak be újra az érettségi vizsgákra a tavaly alulteljesítő diákok közül. „Azért mondom, hogy meglepő ez a szám, mert ennél jóval többre, több mint ezer ismétlő diákra számítottunk, a tavalyi átmenési arányból kiindulva” – válaszolta a maszol.ro megkeresésére, hozzátéve: incidensről sincs tudomása.

 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X