Nagy pompával kezdődött el a III. Székely Vágta


-A A+

Háromszék legrangosabb éves eseményét, a Székely Vágtát szombaton, nagy pompával nyitották meg: a versenypályán díszmenetben lovagoltak végig a huszárok a Vágta saját lobogójával, a székely zászlóval, az 1848-as, az Európai Unió, valamint a résztvevő országok jelképeivel. Őket követték lovas kocsin a szervezők.

Szabadságvágy és üzenet Bukarest felé

A székely virtusnak köszönhetően nem csak Erdélyben kerül sor a Nemzeti Vágta előfutamát jelentő versenyre – nyitotta meg az ünnepséget a Nemzeti Vágta főkapitánya Székely Tibor, hiszen, mint mondta,már a Vajdaságban is kedvet kaptak a rangos lovas esemény megszervezéséhez.

A főkapitány külön figyelmet fordított arra, hogy román nyelven is köszöntse a jelenlévőket, hangsúlyozva, hogy a Székely Vágta az egymás mellett élő nemzetek közti viszony bajtársi összetartásra serkelő jelleggel bír.

Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntőjében elmondta: a Vágta nem csupán kimagasló jelentőséggel bíró lovas rendezvény, hiszen nemzetpolitikai intézménnyé nőtte ki magát. A városatya szerint ez a rendezvény üzenetet fogalmaz meg Bukarest felé, jelzi, hogy itt székelyek élnek, akik szeretik ezt a földet. „A vágtató ló mindig a szabadság jelképe, így Székelyföldön is a szabadságvágyunk szimbóluma” – fogalmazott Antal, majd felhívta a közönség figyelmét arra, hogy a versenyen azzal a szándékkal indulnak a Háromszékiek, hogy megnyerik Budapesten a Nemzeti Vágta első díját.

Borboly Csaba csíkszéki RMDSZ elnök kiemelte, hogy a Székely Vágta Székelyföld hírét öregbíti. Elmondta: Székelyföld, mint belső anyaország erős, „mi itt a hit, a remény és a szeretet jegyében közösséget formálunk”.

Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor a verseny hagyományőrző jellegét emelte ki. Mint elmondta, a történelem azt igazolja, hogy lovas, katona nemzet a székely. „Az a legfontosabb, hogy azokat az értékeket kövessük, amit elődeink is követtek: hit, becsület, hazaszeretet. A Székely Vágta, célkitűzéseit, üzenetét tekintve nem csupán lovas verseny, hanem hagyományőrző, történelmi bemutató, a székelység önmagába vetett hitének, erejének, összetartozásának képviselője.”

Lezajlottak az előfutamok

Az előfutamok első részében tizenhat település lovasa mérte össze lovastudását szombaton koradélután. A futamokban Sepsiszentgyörgy lovasa hozta a tőle várt teljesítményt, de bejutott a döntőbe a szotyori és kilyéni versenyző is, akik szintén a szervező önkormányzat támogatásával indulhattak. A második előfutamban a tavalyi harmadik helyezett, Ugron Attila, Csernáton képviseletében is jól futott. Az esztelneki induló, Bajna Árpád Lehel több hosszal győzte le másik három társát, a negyedik futamban futó tavalyi győztes ló, Herceg ezúttal Csíkszentkirály képviseletében indult, André Mónikával a hátán. A női versenyző ugyan bejutott a középdöntőbe, két és fél körön keresztül vezetett, majd az utolsó kanyarban a székelyudvarhelyi Bodor János megelőzte.

Délután 16 órakor az előfutamok második részével folytatódott a maksai Óriáspince Tetőn a Székely Vágta, ahol a fennmaradó tizennégy település lovasa is bebizonyíthatta, hogy mennyire termett nyeregbe.

Az indulók között két női versenyző is volt, valamint a tavalyi második helyezett, Fazakas János Alpár, idén is Gidófalva képviseletében. A múlt évi győztes település, Csíkdelne idén új lovassal és lóval indult, de ennek ellenére bejutott a középdöntőbe. Az előfutamok második részének legizgalmasabb futama a hetedik futam volt, ahol Kézdivásárhely, Nyujtód és Előpatak lovasa mérte össze lovastudását. Kézdivásárhely magabiztosan vezetett egészen az utolsó kanyarig, amikor a nyujtódi képviselő, Terebesi T. Illés megelőzte, és megnyerte a futamot. A nyolcadik futamban a csíkszeredaiak és a gyergyóiak izgulhattak, a futamot végül a női induló, Márton Gréta nyerte, Csíkszereda képviseletében.

A Székely Vágta második napján, a vasárnap délben kezdődő középfutamokban tizenhat település lovasa indul majd. A futamokból a győztes jut be a döntőbe. 








EZT OLVASTA MÁR?

X