Az MTA kimondta: Tormay Cécile fasiszta és antiszemita


-A A+

Tormay Cécile írónő antiszemitának és fasisztának vallotta magát, ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi  Kutatóközpontjának állásfoglalását a Mandiner portál tett közzé szerdán. A Fővárosi Közgyűlés június közepén kért állásfoglalást a Tormay Cécile írónőről elnevezett köz ügyében az MTA-tól. A közgyűlés kedden vonta vissza azt a határozatot, amely szerint írónő nevét vette volna fel egy II. kerületi köz.

A mandier.hu oldalon megjelent akadémiai állásfoglalásban az olvasható, Tormay Cécile egyetlen politikai rendszerben sem viselt közhivatalt. "Az 1919-es tanácsköztársasági berendezkedés heves ellenzője volt, a következő önkényuralmi politikai rendszer, a nyilas hatalomátvétel időpontjában pedig már nem élt (1937-ben hunyt el). Így döntéshozóként vagy döntések végrehajtójaként önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában nem vehetett részt."

Az állásfoglalás szerint mind írói, mind közéleti tevékenységének vezérelve volt ugyanakkor "a fajvédelem és a faji kategóriákban való gondolkodás". Népszerűsége és tekintélye révén hatékony képviselője és terjesztője volt annak a katasztrofális következményekhez vezető szemléletnek, amely a történelmet és a politikát "fajok" létharcaként próbálta értelmezni - írták.

Az állásfoglalásban az olvasható: Tormay Cécile "büszkén vallotta magát antiszemitának és fasisztának, e nézeteit sohasem vonta vissza". Az általa alapított és vezetett nőszervezet, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége támogatta a numerus clausus bevezetését - írták az állásfoglalásban. "Mindezek alapján nem vitatható, hogy ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében" - írták.

A dokumentumban azt írták: "az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja kérésre szívesen összeállítja a fővárosi önkormányzat számára azon magyar írók listáját, akik Tormay Cécile-nél jelentősebb irodalmi életművet hagytak hátra, és nincs róluk Budapesten közterület elnevezve, noha tevékenységükkel közvetetten sem járultak hozzá embertársaik - köztük írótársaik - hátrányos megkülönböztetéséhez, meghurcolásához vagy erőszakos halálához, sőt számos esetben ennek megakadályozásán dolgoztak."

Az MTA-BTK szerint - mint a dokumentumban olvasható - a közterület Tormay Cécile-ről való elnevezése törvényi tilalom alá esik. Az állásfoglalásban kitértek arra is, "nem zárhatjuk ki egy olyan - a szakmai és etikai szempontokat kiiktató - jogértelmezés lehetőségét sem, amely az önkényuralmi rendszer megalapozásában való részvételt a döntéshozói és végrehajtói részvételre korlátozza", s ez esetben a következőket ajánlották megfontolásra: Tormay Cécile művei napjainkban korlátozás nélkül hozzáférhetők, munkásságának tanulmányokat, disszertációkat, monográfiákat, konferenciákat szentelnek, valamint az írónő hívei a szobránál és emléktáblájánál róhatják le tiszteletüket.

Tarlós István főpolgármester a keddi közgyűlési vitában jelezte, megkapták az MTA állásfoglalását - amelyet azonban nem ismertetett a plénum előtt - a Tormay Cécile közre vonatkozóan, és nem tehet mást, mint befogadja az MSZP-frakció módosító javaslatát, és visszavonják a korábbi határozatot.








EZT OLVASTA MÁR?

X