A Bányavirág a legjobb új magyar dráma


-A A+

Székely Csabának ítélték a színikritikusok a legjobb új magyar drámáért járó díjat a Bányavirág című darabért. A díjat Esterházy Péter adta át Székely Csabának a Színházi Kritikusok Céhe gálaestjén, vasárnap, a budapesti Nemzeti Színházban.

A gálaesten az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díjait nyújtották át 15 kategóriában. Az elismerésekért összesen 48 jelölt volt versenyben.

Egy kategóriában a kitüntetés már korábban elkelt: az életműdíj, amelyet másodszor adományoztak a kritikusok. Amint erről a maszol.ro-ban beszámoltunk, az életműdíjat idén Senkálszky Endrének, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének, Európa egyik legidősebb aktív színészének adták át a Színházi Kritikusok Céhének képviselői múlt héten Kolozsvárott. A díj ünnepélyes átadásán készült felvételt lejátszották a Nemzeti Színház közönségének.szekely-csaba

A legjobb előadásnak járó elismerést a Katona József Színház A mi osztályunk című produkciója kapta. A díjat Andrei Şerban adta át Máté Gábornak, aki a díjat átvéve elmondta: arra számított, hogy a darab nagyobb társadalmi vitát generál a Magyarországon és Közép-Európában történtekről és a mai helyzetről. Ezek a viták elmaradtak - mondta, ugyanakkor megköszönte a kritikusoknak, hogy díjukkal jelezték: fontos dolog, amiről az előadás szól.

A legjobb rendezésért Zsótér Sándornak ítélték a díjat, aki a Vágyvillamos című előadást állította színpadra a Radnóti Színházban. A díjat Hajdu Szabolcs adta át a művésznek.

A legjobb női főszereplő díját Kováts Adél kapta, a Radnóti Színház Vágyvillamos című előadásában nyújtott alakításáért, az elismerést Király Leventétől vehette át a művész. A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat pedig Fekete Ernő vehette át a Radnóti Színház Protokoll című produkciójában megformált szerepéért. A díjat Básti Juli adta át a színésznek.

A Színházi Kritikusok Céhe immár 32. alkalommal ítélte oda az elismeréseket. A kritikusok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolnak a legjobbakra, akire a legtöbb szavazat érkezik, az kapja a Színikritikusok Díját. A tizenöt kategória mindegyikében három-három - vagy szavazategyenlőség esetén több - jelölt versengett. Az, hogy ki nyerte el az elismerést, csak az ünnepélyes díjátadón derült ki.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X