Gőzerővel beindult a színházi élet a ZUG-ban


-A A+

Az újonnan megnyílt független kultúrzónában, a ZUGban (Traian utca, 40-42. szám, Kolozsvár) két gyermekelőadást és egy Ionesco darabot láthat a közönség az elkövetkező időszakban.

2014. október 19-én, vasárnap, 11 órától a Váróterem Projekt Borsópróba című bábelőadására kerül sor. Az Andersen Borsószem hercegkisasszony című meséjéből készült, sok-sok zenével előadott produkciót Rumi László rendezte. Írta: Bertóti Johanna és Rumi László. Bábokat készítette: Kürti Andrea. Zenéjét szerezte: Bertóti Johanna. Játsszák: Csepei Zsolt, Sebők Maya, Vetési Nándor. Gitáron játszanak: Bertóti Johanna, Sipos Krisztina. Időtartam: 40 perc.

2014. október 24-én, pénteken, 20 órától Eugène Ionesco Székek című darabját láthatják az érdeklődők Cătălin Bocîrnea rendezésében, Rácz Endre, Vass Zsuzsanna és Pál Attila előadásában (mindannyian mesteris hallgatók a BBTE Színház és Televízió Karán). Technikai munkatárs: Almási Attila. Az előadás román nyelven feliratozott. Időtartam: 75 perc.

2014. október 26-án, vasárnap, 11 órától a Váróterem Projekt paraFabulák című tárgyanimációs előadását fogja játszani. A Heltai fabuláiból készült előadást Rumi László rendezte. Előadják: Bertóti Johanna, Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente és Udvari Tímea. Időtartam: 45 perc.

Az előadásokra jegyek foglalhatók a wrp_tickets@yahoo.com e-mail címen. A szervezők szeretettel várnak mindenkit a ZUGba.








EZT OLVASTA MÁR?

X