Nyolcezer fényballon a berlini fal leomlásának jubileumára


-A A+

November 9-én különleges fényistallációval ünneplik a berliniek a Fal leomlásának 25. évfordulóját. A Lichtgrenze, magyarul Fényhatár felépítéséhez 8000 héliummal töltött luftballonra van szükség.

A lufikat a hajdani berlini fal nyomvonalán helyezik el 12 kilométer hosszúságban a város központi részén. November 9-én pedig az összeset elengedik – számol be az Euronews riportja.

A fényinstalláció, amely a határok nélküli világot szimbolizálja, két berlini művész, Christopher és Marc Bauder alkotása. A projekthez szükséges ballonokat és kellékeket olyan műhelyben gyártják, ahol fogyatékos embereknek biztosítanak munkát.

„A fal masszív építmény volt, hatalmas,hosszú és magas, nehéz és kemény anyagból emelték. Mi ennek épp az ellenkezőjét szeretnénk, ami képes felidézni a fal méretét, ugyanakkor nagyon könnyű, levegőből és fényből készült, a végén pedig elszáll és újra begyógyul a seb” – magyarázta Christopher Bauder.

A Bauder testvérek már 2009-ben, a fal leomlásának 20. évfordulójára szerették volna megvalósítani az ötletet. Nagyon örülnek, hogy most végre sikerül.

A hajdani fal mentén elhelyezett ballonokat november 7-től kivilágítják, hogy aztán 9-én mind egy szálig eleresszék.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=QyZGfCHAAm8

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X