Bemutatták Kolozsváron a Bánffy Miklós-dokumentumfilmet


-A A+

A Kolozsvári Magyar Opera szervezésében zajló Bánffy Miklós Napok kiemelt rendezvényeként 2014 november 19-én este 18 órai kezdettel tekinthették meg az érdeklődök Szinetár Miklós Kossuth-díjas opera-, színház- és filmrendező három részes, „A Nagyúr – Gróf Bánffy Miklós” című dokumentumfilmjét.

A zsúfolásig megtelt súdióteremben a vetítés után magától a rendezőtől kérdezhetett a közönség. A beszélgetés moderátora, Laczkó Vass Róbert színművész Bánffy Miklóshoz fűződő viszonyáról, a dokumentumfilm létrehozásáról, valamint a kultúrtörténeti és politika-történeti szempontból egyaránt emblematikus arisztokrata életművének jelentőségéről kérdezte Szinetár Miklóst.

A rendező gróf Bánffy Miklós legfontosabb jellemvonásaként a megalkuvásra való képtelenséget, az önzetlen közszolgálatot, a lenyűgöző egyéniségét és humorát, valmint csökönyös következetességét emelte ki. Fontosnak tartotta megjegyezeni, hogy a Gróf sokoldalúsága politikai munkásságában szintén megnyilvánult, olyan történelmi jelentőségű cselekedetekben, mint például Sopron, „a leghűségesebb város“, Magyarországnak való visszaszerzése.

A beszélgetésbe Szebeni Zsuzsa Bánffy-kutató is bekapcsolódott, aki a Gróf és Szilvássy Karola viszonyáról mesélt érdekességeket.

A Bánffy Miklós Napok és egyben a Bánffy Év zárórendezvénye ma, november 20-án este 19 órakor nagyszabású gálakoncerttel zárul, melyen köszöntőt mond Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.

A gála műsorán olyan neves operarészletek találhatók, amelyek Bánffy igazgatása alatt kerültek a budapesti Operaház színpadára: Mozart: A varázsfuvola, Szöktetés a szerájból, Don Giovanni; Weber: Oberon; Verdi: A trubadúr, Aida; Offenbach: Hoffmann meséi; Richard Strauss: Salome; Bartók Béla: A fából faragott királyfi.

Az eseményen fellépnek budapest kiemelkedő művészei: Kolonits Klára, Fekete Attila, Nyári Zoltán és Palerdi András, kolozsárról pedig Balázs Barbara, Barabás Zsuzsa, Egyed Apollónia, Covacinschi Sz. Yolanda, Vigh Ibolya, Balla Sándor, Bardon Tony,  Pataki Adorján, Sándor Árpád, Sándor Csaba énekművészek. A gála táncjeleneteit  Jakab Melinda, Ianc Florin és Székely Daniel kolozsvári táncművészek, valamint a Magyar Nemzeti Balett, Kozmér Alexandra, Cserta József és Szegő András táncművészei biztosítják. A Kolozsvári magyar Opera ének- és zenekarát Kulcsár Szabolcs és Selmeczi György vezénylik. 








EZT OLVASTA MÁR?

X