Megkezdődött a verseny a kulturális fővárosi címért


-A A+

Kezdetét vette az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címért való verseny. Első körben hét város – Kolozsvár, Temesvár, Arad, Craiova, Iași, Brăila és Bukarest, illetve Székelyföld nevében Sepsiszentgyörgy jelezte, hogy megpályázza a címet. Őszig viszont még bármely város beszállhat a versenybe, ugyanis október 10-ig kell benyújtani a terveket, amelyeket egy nemzetközi zsűri elemez, és jövő év végén hirdetnek eredményt.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy részt vett a kulturális minisztérium által Bukarestben szervezett meghallgatáson, ahol a programot meghirdető Európai Bizottság szakemberei ismertették a pályázat kritériumát és a verseny ütemtervét.

Eszerint a pályázatok benyújtását követően a tizenkét tagú nemzetközi zsűri – amelynek két romániai tagja van – előválogatást tart, felkeresi a versenyben lévő városokat. A továbbjutóknak még egy évük lesz, hogy véglegesítsék az Európa Kulturális Fővárosa 2021-re szóló programjukat.

Marosvásárhely még nem döntött

Antal Árpád optimista, bízik abban, hogy Sepsiszentgyörgy túljut az elő szelekción, hiszen a bukaresti eligazításon az Európa Bizottság szakemberei is elmondták, ritkán fordult elő, hogy egy ország fővárosa nyerte el a címet, olyan viszont előfordult, hogy 25 ezres lakosságú város nyerte a versenyt. Az sem jelent hátrányt, hogy formailag Sepsiszentgyörgy város nyújtja be a pályázatot, de a programot egész Székelyföldre vonatkozóan dolgozzák ki. Antal Árpád kifejtette: sok időt veszítettek arra várva, hogy Marosvásárhely eldöntse: csatlakozik-e vagy sem a közös székelyföldi projekthez. A jelenlegi állás szerint Kovászna, Hargita és Maros megye egy részére dolgozzák ki a programokat, de ha Marosvásárhely meggondolja magát, bármikor csatlakozhat, és az sem kizárt, hogy külön pályázza meg a címet, mondta Antal Árpád.

Matematikailag első helyen

A háromszéki megyeszékhely polgármestere szerint az elbíráláskor figyelembe veszik a város kulturális vitalitását, az ötlet eredetiségét, azt, hogy a helyiek mennyire kapcsolódnak be az akcióba, és hogy az önkormányzat a saját erőforrásaiból mennyit fordít a kultúrára. E tekintetben Sepsiszentgyörgy országos első helyen áll, hiszen saját költségvetéséből arányaiban a legtöbb pénzt költi kulturális rendezvényekre és művelődési intézményekre, mondta Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy három évvel ezelőtt döntötte el, hogy megpályázza az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címet, ezért az önkormányzat meghirdette a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld kulturális fővárosa programot. Ennek keretében tematikus éveket hirdettek, volt már a Hang és szó éve, amikor a zene és az irodalom került előtérbe. Tavaly zajlott a Játék éve, amikor a színház volt a főszereplő, idénre pedig a Hagyomány évét hirdették meg.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X