Ügynöklét Romániában-magyar dokumentumfilmek Bukarestben


-A A+

Ügynöklét Romániában magyar politikai filmek tükrében címmel szervez vetítéssorozatot a Balassi Intézet bukaresti központja, amely ebből az alkalomból először mutat be a közönségnek két magyar dokumentumfilmet.

Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy a február 25-i kommunizmus emléknapjához, valamint a rendszerváltozás 25. évfordulójához kapcsolódik a vetítéssorozat. 

Kiemelte, a hétfőtől szerdáig tartó három estés vetítéssorozaton a közönség minden este egy dokumentumfilmet és egy játékfilmet tekinthet meg, majd ezt követően Demeter András színművész, aki korábban a közszolgálati rádió elnöki tisztségét is betöltötte, meghívottakkal beszél arról, hogy miként működött Romániában a titkosszolgálat. Hozzátette: ez a téma azért is érdekes, mert a társadalomban hatványozottabban megfigyelhető volt a besúgás jelensége.

Kiemelte, hogy Varga Ágotának A tartótiszt, illetve Fazakas Péternek a Szabadság szárnyán című dokumentumfilmjét először láthatja a romániai közönség. A Szabadság szárnyán című alkotás is szorosan kötődik Romániához - hangsúlyozta az igazgató -, hiszen ez a film arról szól, hogy hat nagyváradi fiatal miként térítette el a román légitársaság egyik járatát Bécsbe, hogy szabaduljanak ki a vasfüggöny mögül.

A vetítéssorozat programja szerint hétfőn magáról a titkosszolgálati rendszer működéséről folytatnak eszmecserét a meghívottak, erről a témáról Demeter András a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság tagjával, Csendes Lászlóval beszélget. Ezt megelőzően az érdeklődők Papp Gábor Zsigmondnak Az ügynök élete című dokumentumfilmjét tekintheti meg, majd a Bergendy Péter által rendezett A vizsga című játékfilmet.

A rendezvényen a közönség megtekintheti még Cserhalmi Sárának a Drága besúgott barátaim című alkotását, valamint Szász Attilának A berni követ című tévéfilmjét. A részletes program itt








EZT OLVASTA MÁR?

X