Bukarestben két teltház tapsolt az Aferim!-nek


-A A+

A bukaresti Pro Cinema mozi előtt tömeg, elegáns autók, a vörös szőnyegen maga Ada Solomon, az Aferim! producere köszönti a meghívottakat. Román népviseletet idéző, hímzett blúzt visel, ahogy a film alkotócsapatának több más tagja is, mintegy előrevetítendő a Berlináléról Ezüst Medvét hazahozó fekete-fehér történelmi film hangulatát.

Az 540 férőhelyes mozi egymás után kétszer is – este 7-től és 9-től – megtelt, érthető módon, hisz a híre jóval megelőzte: nevezték már román westernnek, európai Django Unchained-nek, és hallottam több örvendezést afölött is, hogy „végre nem a kommunizmusban kapott sebeinket mutogató poszkommunista film”. És persze ott van az Ezüst Medve is, amit a legjobb rendezésért kapott Radu Jude Berlinben.

A Sergiu Nicolaescu-féle román kosztümös áltörténelmi filmek valószínűleg egy egész generációt óvatossá, hogy ne mondjam: kétkedővé tettek a műfaj hazai változatával szemben. Az Aferim! éppen ezért kellemes csalódást okozott. Nem vagyok a kor specialistája, így nem tehetném tűzbe a kezem minden egyes részlet hitelességéért, (sőt, a főszereplők székely harisnyára erősen emlékeztető gúnyáján fel is szisszentem az elején), de mindent egybevetve a film, ha nem is bír egy dokumentumfilm hitelességével, de hihető – és ez nagyban a rendező, Radu Jude mindenre kiterjedő perspektívájának köszönhető.

Az Aferim! azt jelenti törökül, hogy: bravó! 

1835-ben vagyunk, Havasalföldön. Akinek még dereng valami a középiskolai történelemleckékből, az gyorsan betájolja, hogy a fanarióta uralkodók korszaka végét járja, még nem létezik olyan, hogy Románia (mert az csak 1866-ban lett), török uralom van – amit azonban kifelejtettek a történelemtankönyvekből, az az, hogy Havasalföld ebben az időben, vagyis a tizenkilencedik században még rabszolgatartó társadalom.

A rabszolgák: cigányok, vagy, ahogy a filmben „becézik” őket, csókák. Életükről, testükről és halálukról a földesúr szabadon dönt. Egy hajdú (románul zapciu, azaz a rend őre egy földesúr birtokán) elindul serdülő legény fiával, hogy megkeresse és gazdája kezére adja a megszökött cigányt, aki irtózatos bűnt követett el: szemet vetett a földesúr asszonyára. Sőt, állítólag nem csak szemet. Büntetése tehát legjobb esetben a halál lesz.

A film tulajdonképpen apa és fia kutató vándorlásának története, a lineáris cselekmény nem tartogat drámai fordulatokat, a végkifejlettől irtózni lehet, de kikerülni képtelenség, így a forgatókönyvírók nem is fektettek arra hangsúlyt, hogy fordulatos kalandokkal vonják el a néző figyelmét a lényegről, vagyis a külső és belső utazással együtt járó fejlődéstörténetről. A film nagy erőssége a párbeszéd, elsősorban azok az életleckék, amelyekre az apa tanítja fiát, és egyben a nézőt is a kor társadalmáról. A cigányok nem emberek, (vagy mégis? – teszik fel e kérdést a népmeseien kátyúból kisegített pópának), a zsidók szörnyetegek (ezt már maga a pópa mondja), a magyarok sokat esznek, satöbbi. Soha ne ajándékozz, fiam, részegen. Ha valakinek ajándékozni akarsz, reggel tedd és józanul. Ha megtudom, fiam, hogy lányok helyett fiúkat szeretsz, két kezemmel öllek meg. Az asszonyt verni kell, mert buta és hajlamosabb a bűnre, mint a férfi. Aki alszik, nem érzi az éhséget… Záporoznak a korabeli életbölcsességek, sajnos, 19. századi archaikus román nyelven, azért sajnos, mert aki úgy van a román filmekkel, mint én (vagyis a TIFF-en az angol feliratot olvassa), annak a feliratozás nélkül vetített Aferim! párbeszédeinek háromnegyede találós kérdés marad.

A lényeget azonban úgyis megérted. Hogy a 15-16 éves fiú gyermekként indult el otthonról, és férfiként fog hazatérni. Nem csak azért, mert az apja egy este kurvát fogad neki, hanem mert elkezd önállóan gondolkodni, kétségbe vonja annak a rendszernek az igazságosságát, amelyet az öreg hajdú képvisel.  Sőt, odáig vetemedik, hogy megszereti a bónuszba elfogott kis rabszolgagyereket (a film egyik legerősebb jelenete, amikor végül megalkudnak rá a piacon egy gazdag bojárral és eladják), és a fehér emberekre érvényes igazságosság elvei felől közelít a szökött cigány esetéhez – persze amíg az apja ráncba nem szedi, hogy fiam a vérdíj az vérdíj, a csóka az meg csóka.

Mindeközben a csóka, aki összekötött kézzel-lábbal hasal keresztbe a ló hátán, mint egy zsák paszuly, vagy a ló után kötve mindent megtesz, hogy emberként tekintsenek rá fogvatartói. Felváltva könyörög életéért és szórakoztatja őket szerelmi kalandjának pikáns részleteivel. Oszlopokhoz kötik, mint egy kutyát, s az ételmaradékot is úgy vetik oda neki, hogy némely ebeknek is kedvesebben. Ő azért elmondja a cigány ráolvasást a másnapos hajdúlegény hasogató fejfájására. Ahogy gyógyítóan megköpködi, egy pillanatig majdnem egyenlőek.

 Az archaikus szöveg még önmagában nem lenne elegendő a korhűséghez, azt, hogy a filmet elhiszed, Radu Jude teremti meg a gondosan kidolgozott részletekkel. Torkodat csípi a nyomortanyáktól felszálló füst, és amikor legalább húsz részeg férfi egyetlen pajtába összezsúfolva alszik, valósággal érzed a mosdatlan testek és alkoholos leheletek bűzét. Aki igazi férfi, az köpköd, harákol, káromkodik, kivont karddal mulat és ezt tanítja a fiának is – Jude nem szűkmarkúskodott ezekkel a jelenetekkel, amelyek előkészítik a végső brutális leszámolást, ugyanakkor vizuálisan távolságot is tart tőlük. A néző sokszor csak kukucskál: tíz lépés távolságból, vastag fatörzsek, sűrű nád mögül, vagy óriástotálban követi a kamera a szereplőket. Közben mindehol legyek döngenek, kulisszák mögül hallottam, hogy külön tenyésztettek és dobozokból engedték ki a legyek százait egy-egy jelenetre.   

El is kell a távolságtartás, a szó hagyományos értelmében vett pozitív hős híján. Mert az öreg hajdú még csak kora társadalmának rendjét sem képviseli makulátlanul, hisz szemrebbenés nélkül otthagyja a betyárok által hintóból kirángatott, megerőszakolt holttesteket, nem a mi dolgunk, mondja a fiának, és különben is, nem jár érte vérdíj. Közben egy teljesen fölösleges jelenetben elmélázik ugyan az élet múlandóságán egy állati koponya fölött, végét érzi, köhög, sántít és a lóra se tud már felülni a fia segítsége nélkül, mégse lehet együtt érezni vele. Fiában pislákol ugyan az igazságossággal vegyülő empátia, de nem mer szembeszegülni senkivel. Carfin, a cigány felszarvazta az urát, de úrnője parancsára tette. Rabszolgaként ebből a helyzetből nem lehet jól kijönni. Lehet-e rabszolgaként bármilyen helyzetből jól kijönni? A néző annyira érzi, hogy ez lehetetlen, hogy ha simán megölik, a lineáris történet végén nem lett volna bennem más egy mélyről jövő sóhajtásnál. Így azonban jó időre elment a kedvem a romantika századáról való hazug nosztalgiától.  

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=mmTYOY_jQWc

Az Aferim! című filmet péntektől kezdve az ország több nagyvárosában gálavetítésen mutatják be, erről itt és itt is lehet tájékozódni. 








EZT OLVASTA MÁR?

X