Nagyváradi Törzsasztal Szabó T. Annával


-A A+

Szabó T. Anna költő, író, műfordító lesz a Törzsasztal meghívottja május 8-án, pénteken 18 órától az Illyés Gyula könyvesboltban Nagyváradon. A vendéggel ez alkalommal is Kőrössi P. József beszélget.

Szabó T. Anna Kolozsváron született, ahonnan 1987-ben családjával áttelepült Magyarországra. 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát. Jelenleg Budapesten él férjével, Dragomán György íróval és két gyermekükkel.

Első kötete, A madárlépte hó 1995-ben jelent meg a Belvárosi Könyvkiadónál, amit még négy kötet követett a Magvető Könyvkiadónál, a Nehézkedés (1998), a Fény (2002), a Rögzített mozgás (2004) és az Elhagy (2006). Gyermekvers-kötete a Jónás Tamással és László Noémivel közösen írt Formák a tubusból. A Tóth Krisztinával és Varró Dániellel közösen írt gyermekvers-kötete, a Kerge ABC pedig ismét megjelent.

Többek között William Shakespeare, James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike írásait fordította. Tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak, a Magyar Könyv Alapítványnak és a Hungarian Quarterlynek, cikkeket és kritikákat ír.

Legújabb könyve, a Senki madara „egy érzékeny magyar fiú és egy rejtélyes japán festőlány szerelméről mesél egy keleti legenda alapján, egyszerre mutatva be a kamasz-szerelem időtlen idilljét és a művészlét küzdelmes mindennapjait”. „Mindenkinek szól, aki nem fél az ölelés erejétől, és kész megtanulni a lényeget: ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka” 

Díjai: Petőfi-díj (1996), Soros-ösztöndíj (1997), Déry-díj (2000), Móricz Zsigmond ösztöndíj (2001), József Attila díj (2002), Vackor-díj (2003), Kavics-díj (2003), Zelk Zoltán díj (2004), Arany János ösztöndíj (2005); a Tokaji Írótábor díja (2005), Babits Mihály műfordítói ösztöndíj (2006), az Akademie der Künste Berlin – Junge Akademie ösztöndíja (2006), a Mozgó Világ Nívódíja próza kategóriában (2006), az ULNÖ Krems ösztöndíja (2007).








EZT OLVASTA MÁR?

X