Most szakértőtől tanulhat az iszlámról a kolozsvári Sapientián


-A A+

Az iszlám modul keretében a nagyközönség számára is nyitott és ingyenes előadásokon tudhatnak meg többet az iszlámról és a Közel-Keletről az érdeklődők. A helyszín a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara, ahol a Diplomácia és interkulturális tanulmányok mesterképzés keretében indítottak idéntől iszlám modul előadássorozatot.

A 2015-2016-os tanév első és második féléve folyamán megvalósuló iszlám modul következő előadásaira csütörtökön (2015. november 19.) és pénteken (2015. november 20.) kerül sor 17:00 órai kezdettel a kar Tordai úti épületének A303-as termében.

Meghívott előadó: dr. Rostoványi Zsolt magyar iszlám-szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora. Rostoványi nem először tart előadást Európa jelenleg legégetőbb kérdéseiről: egy korábbi értekezéséről itt írtunk.

A mostani előadás tematikája: válságok és konfliktusok a Közel-Keleten. Az előadás nyitott a nagyközönség számára.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X