Népviselet-divatbemutató és Csűrdöngölő néptánctalálkozó Csíkban


-A A+

„Divat a népviselet” címmel inspirációk és hagyományos népviseletek bemutatója lesz november 27-én, pénteken, 18.00 órakor a Csíkszeredai Városi Művelődési Házban.

„Az András Alapítvány évek óta kiemelt figyelmet szentel a népviseletnek, ennek egyik dédelgetett programja a népviseletvarró foglalkozás, illetve a mintaértékű népviseletdarabok elkészítése és gyűjtemény kialakítása. Ezzel a bemutatóval a népviseletek szépségére, különbözőségükre, örökérvényűségére kíván rámutatni” – olvasható a szervezők közleményében.

A bemutató az idén 25 éves Hargita Nemzeti Székely Nép Együttes ünnepségsorozatához tartozik. E rendhagyó esemény közreműködésükkel jön létre.

Az eseményt a méltán híres Csűrdöngölő néptánctalálkozó követi, amelyet az András Alapítvány 28. alakalommal szervez.

XXVIII. Csűrdöngölő Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozó

A csűrdöngölő olyan közösségi alkalom volt Székelyföldön, amikor a fiatalok zeneszóra, nótázva döngölték simára a talajt. Ebből az életerős, ütemes taposásból alakult ki a székely legények csűrdöngölő tánca.

Ha fellapozunk egy értelmező szótárt, ezzel a száraz meghatározással találkozunk: „A csűrdöngölő gyors ütemű néptánc. Leguggolással, hirtelen felpattanással járó, tapsolással, dobbantó mozdulatokkal kísért régi székely tánc, amelyet egy, ritkábban két férfi táncol.”

A csíkszeredaiak számára 2001 óta a Csűrdöngölő ennél sokkal többet jelent. A 2015. november 27-én, huszonnyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő találkozó a csíkszeredai és környékbeli fiatal néptánckedvelők színes, népviseletes kavalkádja. A rendezvényt az András Alapítvány szervezi, a szívélyes vendéglátásról ezúttal is a házigazda Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai gondoskodnak. Ez alkalommal Árpádházi Szent Erzsébet nevéhez fűződő népszokások elevenednek meg.

A rendezvény 2015. november 27-én, 17.30 órától kezdődik a Városi Művelődési Házban. Aki teheti, öltözzön népviseletbe, ezzel is hozzájárulva a mulatság hangulatához – kérik a szervezők. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X