Sepsiszentgyörgy cím nélkül is megvalósítja a kulturális fővárosi programokat


-A A+

Sepsiszentgyörgy önkormányzata elvi okok miatt nem óvja meg az Európa Kulturális Fővárosa cím pályázati előválogatásának eredményét.  Antal Árpád polgármester a Maszol érdeklődésére elmondta: Sepsiszentgyörgyöt is megkeresték azok a vesztes városok - Marosvásárhely, Craiova, Brassó, Brăila és Iaşi - akik tiltakozó jegyzéket küldtek a művelődési minisztériumba, kérve az előválogatás megismétlését.

A háromszéki megyeszékhely nem kívánt ehhez az akcióhoz csatlakozni, annak ellenére, hogy tartalmi szempontból egyetértenek a többi várossal, de nem tartják sportszerűnek az eredményhirdetés után kifogást emelni a zsűri összetételével szemben. Antal Árpád szerint a pályázatok elbírálása előtt kellett volna a zsűri összetételét megfellebbezni, utána már elvi szempontok miatt nem tartja elfogadhatónak az óvást.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró hozzátette: örülne, ha újabb esélyt kapna a város, hogy versenyben maradjon a kulturális főváros címért, de nem kötne rá nagy értékű fogadást, hogy ez a többi város fellebbezése nyomán megtörténik.

Ami a sepsiszentgyörgyi pályázat utóéletét illeti, Antal Árpád rámutatott: az elmúlt években rengeteg pozitív és kreatív energia szabadult fel a térségben, a következőkben az önkormányzat feladata, hogy ezeket az energiákat ne hagyja elveszni, hanem jó irányba fel tudja használni.

A Sepsiszentgyörgy által a székelyföldi városok nevében elkészített kulturális főváros-pályázatnak vannak elemei, amelyeket a következő években biztosan megvalósítanak, vannak azonban olyan tervek, amelyeknek megvalósításához szükség lett volna a kulturális főváros címmel járó komoly anyagi támogatásra.

Antal Árpád ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Sepsiszentgyörgy indulásával több hazai várost is rákényszerített, hogy felfedezze saját magyar közösségét. Sepsiszentgyörgyön beértek a kultúrára fordított összegek, lehet látni és érezni a pezsgést, a kulturális vitalitást, amelynek támogatása a következő években is folytatódik.

Antal Árpád hozzátette: az Európa Kulturális Fővárosa 2021 versenyben a továbbiakban Kolozsvárnak szurkol, és bízik benne, hogy az ottani városvezetés nagyobb hangsúlyt fektet a magyar közösség számára fontos értékek kihangsúlyozására.








EZT OLVASTA MÁR?

X