Új rovatot indítottunk: a Könyvajánlót, amelyben szerzőink osztják meg kedvcsinálóként friss olvasmányélményeiket.

Már nem is tudom, hol találkoztam ezzel, talán egy költő nyilatkozta (ki), hogy az lenne a különbség vers és dalszöveg között, miszerint ameddig az utóbbiba elég egy igazán eltalált sor is, addig az előbbi egyetlen rossz sort sem tűr el. De milyen érdekes játék ilyen szemmel olvasni Bereményi Géza új és régi verseit/dalszövegeit összegyűjtő kötetét! Egyáltalán olvasni.

Mert én, ha akarom, ha nem, a legtöbbet nem Bereményi füstös, hanem Cseh Tamás zengő, beletörődő, játékosan kételkedő hangján (vagy Udvaros Dorottya, vagy Presser Pici) hallom, pláne az igazán nagy dalokat (Micsoda útjaim, Lee Van Cleef, Nincsen más, Fehér babák, a kötetben: Régi lányok). És néha még az is megesik, hogy a legújabb költeményeket is (Nem vagyok senki, Így születtem) az ő hangja kelti életre, pedig ő meg sem érhette ezeket. A mondatok és szavak ritmusa mégis valahogy Cseh Tamás-dallá állnak össze a fülemben, ami egyfelől mélyen igazságtalan, másfelől pedig jól láthatóan Bereményi is képtelen szabadulni attól, hogy amit leír, az abban pillanatban már énekelhető is. Semmi kortárs bűvészkedés, semmi túlfőtt irodalom. De tényleg bárki kipróbálhatja, hogy miként is szólalt volna meg egy koncerten, mondjuk, ez a szakasz: „Várok sötétben, / még semmit sem tudok, / lebegve fürdök / magzatvizedben, magzatod”.

A csoda viszont akkor kezdődik el, amikor a többszöri olvasás után elhalkul a gitár, eltűnik a zene, és megjelenik a vers, Bereményi hamisítatlan költői hangja. Mondjuk a Váróterem, a Jóslat vagy Az ötödik napon. És hirtelen kiderül, hogy nincs rossz sor a jó sorok közt. Kiderül, hogy másként is lehet mondani, ahogy Cseh énekelte. Másként törni meg, másként emelve ki. Mert egy kicsit több van a papíron, amit el lehet énekelni. (Mint ahogy néha több van a zenében, amit le lehetne írni.) Hogy egyre több mindent rejt az, amit első hallásra is érteni véltünk, hiszen a dalt elsőre is érteni kell. A szövegíró nem bízhat abban, amiben a költő, hogy szép lassan, többszöri nekifutással fejtik fel majd a vers rétegeit. Hogy lesz idő újra és újra olvasni. Az a jó dal, amit elsőre is dúdolni lehet, mint ahogy az a jó vers, amit sokadszorra is mond valami újat, és még azután is titok marad.

Bereményi egyszerre költő és dalszövegíró. Talán ezért sem veszik komolyan a kortárs lírában, és ezért lesz örök helye mégis ott. Tán ezért is a szikár, egyben műfajmegjelölő cím. Jelzés és üzenet: itt vagyok és így vagyok itt. Lehet, hogy mások tudják a dallamot, de amit mondani kell, azt mégis ő mondja el.

(Bereményi Géza: Versek. Magvető, 2016. 254 oldal, 2990 forint)

S ha már ajánlottunk egy könyvet az év elejéről, akkor legyen egy az év végéről is.

A nyolcvanéves Bertók László a hosszúkák, pillanatkák és a háromkák után a kétsoros firkákból állított össze egy kötetet. A tömörítésben eleddig is komoly érdemeket szerző költő gyufaversei hol ironikus látleletek az öregedés bugyraiból (Mit tehet a szív, bél s a gerinc orvosa, / ha egyszer az egész szerkezet rozoga?), vagy épp bölcs koppintások a mai világ orrára (Igen, igen, az emberi jogok… / De most agyoncsapok egy szúnyogot.), vagy épp időtlen töprengések lenyomatai (Kifelé az időből, befelé a térbe… / Lehet, hogy egyszer csak rálátsz az egészre?).

Ez tényleg az a könyv, amit bárhol, bármikor fel lehet ütni, hogy egy kis orvossághoz jussunk a gyógyíthatatlan bajainkra. Írt a kimondatlan sebekre.

A nézdegélés apróságai, egy soha meg nem írt, nagyobb kép szilánkjai a firkák. Mintha a Jóisten küldene sms-eket az égből a türelmetlen, és hitét vesztett népének. Vagy csak így nevetne rajtunk, velünk az, akinek az idő már egyre nagyobb ellensége, és már csak így, szavakkal lenne képes felvenni a kilátástalannak tűnő harcot, miközben mindene a küzdelem ellen szegül (Ha nem sikerül a nehezét lebírni, / próbáld meg kihányni, kiizzadni, írni). Apró szegeka jéghideg homokban, hogy átírjuk egy kicsit a klasszikust is. Apró csöndek, és még apróbb, elhaló kiáltások. Vagy inkább az elmúlás morzejelei?

Egy kis óriás a még nagyobb óriások között.

(Bertók László: Firkák a szalmaszálra. Magvető, 2015. 100 oldal, 2990 forint.)