„Élővé kell tenni” Olosz Lajos költőt – hangzott el Csíkszeredában, a Helikoni esték 2016-os első eseményén. A kedd esti találkozón az 1977-ben Marosvásárhelyen elhunyt költő unokája vetített képekkel cselekedte meg ezt, a Kájoni János könyvtár hallgatósága örömére.

Olosz Lajos költő életéről szóló estre hívta a Helikon – Kemény János Alapítvány kedd este a csíkszeredaiakat. A Kájoni János megyei könyvtár előadótermében az alapítvány elnöke, H. Szabó Gyula bevezetőjét követően Cseke Péter irodalomtörténész ismertette a költő pályaképét. Az estet dr. Kiss Olosz Klára, a költő unokája által kommentált, vetített családi képek tették feledhetetlenné.

H. Szabó Gyula Olosz Lajos és a helikoni közösség kapcsolatának hátteréről jelezte: 1926-ban részt vett az első helikoni találkozón, és már harmadik kötete is megjelent az egyébként ügyvéd képesítésűOlosz Lajosnak, mikor 1944-45-ben internálták, és 17 hónapot töltött munkatáborban.  1945 után nem hagytákdolgozni ügyvédként, így 1967-ben, amikor az írószövetség tagja lett, felkiáltott: „és akkor végre megélhetek irodalomból!” Ugyanis, magyarázta H. Szabó, a minden jövedelem nélkül maradó, ellehetetlenült helyzetű költőt közel húsz évig a gyerekei tartották el.

Cseke Péter irodalomtörténész „A kisjenői csonkafenyő” címmel keltezett írásából olvasván fel részletet az oloszlajosi pályaképet elemezte. Mint kommentárjaiból kiderült: ő maga 1968-ban ismerkedett meg személyesen Olosz Lajossal a Nagyzerinden,Olosz vezetett irodalmi körben, mely a nevét fölvéve emlékét őrzi.

„Nem csak az életművel kell foglalkozni: élményszerűvé kell tenni, élővé kell tenni” – jelentette ki Cseke Péter. örömmel nyugtázta, hogy az 1960as évek végén „újra felfedezett” költő nevét immár több erdélyi irodalmi kör is viseli. Mint mondta: főleg azért is örül, mert szellemi magatartása és a tőle származó erő is példás. Mint tanulmányában az irodalomtörténész többek között fogalmaz: költői érzékenysége romlott korok romlandó anyagát soha nem engedte be a versbe.

Mint az esten többször kiemelték: az 1923-ban, Gladiátorarc címmel megjelent verseskötete nagy visszhangot keltett – maga Reményik Sándor küldte el neki a megjelent recenziót. Később. Félig élt élet címmel a Polis Könyvkiadó kettejük levelezését is kiadta.

Dr. Kiss Olosz Klára, a költő unokája gyerekkorában rögzült emlékeivel egészítvén ki a felvételeket, a család képeiből vetített a hallgatóságnak. A költőről : aki „világéletében” térdzoknival és kurta nadrágban járt, és akinél a szoba „sármját” a könyvespolc tetején sorakozó befőttes üvegek adták. A kialakult bensőséges hangulatban, Csíkszeredában, mondhatni, valóban életre kelt a „Nagytata” – ahogyan unokája kommentárjaiban meleg hangon nevezte.