Nem kerek évforduló és nem felhőtlen időkben: így jellemezte a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének helyzetét annak főszerkesztője, Rostás-Péter István.

Az intézmény hétfőn, március 14-én ünnepelte fennállásának 62. évfordulóját, erről itt írtunk. A felhők azonban nem az ünnepet, hanem az elkövetkező hétköznapokat árnyékolják be: szeptemberben ugyanis még az volt a terv, hogy március 15-étől beindul a 24 órás magyar rádióadás, saját frekvencián. Mára kiderült, hogy az elképzelés túlságosan optimista volt, az egésznapos adás elindítása még legalább 2-3 hónapot várat magára. Születésnapról, médiadíjról, reményekről és tervekről kérdeztük Rostás-Péter Istvánt.

A születésnapi ünnepre hívogató üzenetedben is azzal kezdted, hogy „nem felhőtlen” időket él a Rádió. Mit értettél ez alatt?

Nem titok, hisz aki figyeli a híreket, az tudja, hogy a romániai közszolgálati televíziót és rádiót napjainkban elég sok kihívás éri. Az alapvető gond az, hogy a bennünket szervező és a mozgásterünket meghatározó törvény tényleg elavult. Azon változtatni kell, viszont ennek ürügyén néha olyan támadások érik a közmédiát, amire sem a tévé, sem a rádió nem szolgált rá és nem tesz jót neki.

Milyen fő gondok árnyékolják be a rádió jelenét és jövőképét?

Ott állunk, hogy van egy jóváhagyott frekvenciánk, van egy elképzelésünk arról, hogy ezt a 24 órát hogyan töltjük meg tartalommal, de a közbeszerzés útvesztői és bürokratikus rendszere miatt nem tudunk időben lépni. Eredetileg úgy szerettük volna, hogy a 62 éves Kolozsvári Rádió azzal dobbantson, hogy már 24 órában sugározzon, legalább egy frekvencián.

Hogyhogy „legalább” egyen?

A távlati, több szakaszos terv az, hogy ha van rá mód (márpedig a Marosvásárhelyi Rádió példája azt mutatja, hogy van), megtaláljuk mindenütt a mi adáskörzetünkben, tehát Erdély 8 megyéjében a műszaki lehetőségét annak, hogy ne csak Kolozsváron és környékén lehessen 24 órás magyar adást hallgatni, hanem minél több helyen. Ez további frekvenciák megszerzését feltételezi, hisz az jelenti a normalitást, hogy egy teljes, meg nem szakított műsorfolyamban tudjunk kínálni tartalmat a hallgatóknak. Következő lépés Szatmár és környéke lenne.  

Hatvankét évvel ezelőtt, az induláskor összesen egy órát sugárzott magyarul és románul a Kolozsvári Rádió. Ez a paritás megbomlott és eltolódott, és nem a mi előnyünkre. Valójában csak visszaállítjuk az egyensúlyt azzal, hogy beindítjuk a 24 órás magyar nyelvű adást. Egyelőre csak kis hatósugarú frekvencián, de, mint említettem, van rá lehetőség, hogy ezt a frekvenciapalettát bővítsük és tényleg oda jussunk, hogy ne kelljen elköszönni egy bizonyos órában, azt ígérve a hallgatónak, hogy visszatérünk egy másik órában. Hiszen a hallgató, bármennyire hűséges, nem biztos, hogy az után a jónéhány óra szünet után visszakapcsol. A tévé, a netes felületek is folyamatosan üzemelnek, teljesen normális, hogy a rádiócsatornák se csak szakaszosan működjenek, hanem állandóan.

Szeptemberben született meg a döntés a Kolozsvári Rádió 24 órás adásáról. Milyen előrelépés történt azóta?

A frekvencia megítélése után a CNA-nak ki kell bocsátania a működési licenszet. Ez rövidesen meg fog történni. Utána jön az „aprómunka”, amely a stúdió felszerelését és átállását jelenti.

Erre van már egy költségvetés, vagy talán már meg is van rá egy elkerített összeg?

Erre lobbizunk a költségvetés keretén belül, hogy sikerüljön minél inkább olyan paraméterek között indulni, ahogyan mi szeretnénk. Mert lehet ezt nagyon kevés pénzből és nagyon kutyafuttában is csinálni, de lehet úgy is, hogy megfeleljünk a műszaki sztenderdnek.

Mik ezek az elvárások?

Az új adáskabin megfelelő felszerelése, a hangvágó programok, adáslebonyolító szoftverek beszerzése, személyzeti bővítés, ami nyilván elengedhetetlen – és még sok apró részlet. Hisz ez „leduplázott termék” lesz: ami eddig egyben volt, most kettéválik és mindkettő elkezd a maga lábán működni. Nem egy kis változás lesz ez, hanem olyan, ami az egész csapatot meg fogja próbálni. Remélem, hogy jövő ilyenkor, a Rádió születésnapján már meg fogjuk tudni fogalmazni ennek a kihívásnak a konklúzióit.

Úgy értsem, hogy egy éven belül most már egészen biztosan hallható lesz az egész napos magyar adás?

A mostani naptári évben be kell indulnia.

Már másodszor osztjátok ki a D160 nevet viselő kitüntetést. Miért tartjátok fontosnak, hogy legyen egy újabb médiadíj?

Amikor a Donáth 160 Egyesület megalakult, két célt tűztünk ki magunk elé: egyrészt, hogy megteremtsük azt a civil hátteret, amely a hivatalos költségvetésünket ki tudja pótolni. Az egyesületen keresztül sikerült pályáznunk riportermagnókra, egy keverőpultra, és további felszerelések szerepelnek a terveink között. Ez furcsának tűnhet, hisz azzal érvelhet valaki, hogy közszolgálati rádióként úgyis megkapjuk a működésünkhöz szükséges feltételeket. Én árnyalnám ezt az elképzelést: ugyanis hiába van például egy hiperprofi hangvágó szotfverünk, ha nincs egy értékes, minőségi anyag, amit a terepről hozunk. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a hátterünket, ahol hiátusok vannak, kiegészítsük. Szakmai képzésekre is szeretnénk pályázni, rövidesen a honlapunk is teljes gőzzel fog működni, itt zajlik a kampány is, amelyben arra kérjük az adófizetőket, hogy adójuk 2 százalékával támogassanak minket.

Másik célunk az emberekre, munkatársakra figyelés. Igenis meg kell erősíteni néha a kollégákban, hogy amit tesznek, az jó, az hasznos. Ha szétnézünk a romániai médiapiacon, azon belül is a magyar sajtóberkekben, azt tapasztaljuk, hogy van mindenféle kitüntetés, de a rádiósok mindig valahol a hátsó sorban vannak. Nos, mi megpróbáltuk ezzel a díjjal a „hátulsó sor, előre fuss!” technikát alkalmazni. Lehet, hogy csak jelzésértékű, de én azt hiszem, hogy akkor is nagyon fontos ez a fajta megerősítés, odafigyelés. Az eddigi két díjazottunk, Gergely Zsuzsa és Szilágyi Szabolcs valóban felnőttek a díjhoz, és lehet, hogy a díjnak is idővel „fel kell nőnie” a munkatársakhoz. Ha belegondolunk, az Oscar-díj sem volt az első éveiben annyira jelentős, mint most…De erre a fajta stimulálásra, biztatásra mindenképpen szükség van, és ezt éreztem az idei díjazottunkon is a díjátadó után. Egy ilyen elismerés beérkezést, szakmai komfortérzetet biztosít.