A csángó lakodalmi szokásokat elevenítik fel hagyományőrzők a budai Várban


-A A+

Az első önálló moldvai hagyományőrző formáció, a Szályka Rózsa Csángó Hagyományőrző Együttes Csángó Menyekező című produkcióját láthatja a közönség április 2-án a Magyarság Házában.

A Bákó környéki településekről jött énekesek és táncosok a csángó lakodalmi szokásokat elevenítik fel, így többek között a hagyományos leánybúcsút, a fülkét, a menyasszonyrablást vagy épp a pálcatörést.

Péterbencze Anikó néprajzkutató, a műsor egyik rendezője férjével, Papp Imrével 25 éve gyűjtik a csángó zenét és táncot Moldvában, emellett igyekeztek a korábbi szakirodalmat felhasználva összeállítani a műsort, amely így a legrégebbi szokásanyagot mutatja be a színpadon.

Az ingyenes műsorban Petrás Mária, a Bákó megyei Diószénben nevelkedett Prima Primissima-díjas énekművész és keramikus is közreműködik. A művész a produkcióban énekelni és dobolni fog, hiszen ezek egykor szintén részét képezték a csángó lakodalmaknak. A talpalávalót Legedi László István és Hodorog András moldvai zenészek húzzák. A műsort követően táncház várja az érdeklődőket, akik itt ritka moldvai táncokkal ismerkedhetnek meg.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X