Az 1950-es években több mint 600 partizán élt Románia erdeiben. Szökevények, hadseregből kizárt katonatisztek, vasgárdisták, akik a hadsereg munkatáboraiból vagy a kulákosítás elől menekültek az átjárhatatlan vadonba, és a háborúból maradt fegyvereket használták. A Szekuritáté terroristákként tartotta őket számon, a közhiedelem pedig a kommunizmussal szembeni hős ellenállóknak szerette képzelni őket. Bandákba szerveződve éltek a Kárpátok és az Erdélyi Szigethegység erdeiben. Magyarok is voltak közöttük: Pusztai Ferenc és bandája.

Pusztai Kézdivásárhelytől 10 kilométerre, Ozsdolán született 1928-ban. Nyughatatlan, kötekedő, bicskás legény volt, így a falu párttitkára Zsil-völgyi munkaszolgálatra küldte, ahonnan megszökött. Ezután alapította bandáját, akikkel az Ozsdola környéki vadonban bujkáltak. Fosztogattak, a Szent Anna tóra kiránduló turistákat kirabolták, és elkövették azt a hibát, hogy megöltek két milicistát. Hajtóvadászat indult ellenük, és 1955-ben Pusztait agyonlőtték. Az „ellenálló” bandákat a Szekuritáté a román hadsereg segítségével a hatvanas évek végére felszámolta, történetük azonban méltán ragadja meg írók, filmrendezők képzeletét. A Fogarasi havasokban portyázó Ion Gavrilă Ogoranuról 2010-ben film is készült, Portretul luptătorului la tinerețe (A harcos fiatalkori portréja) címmel.

Ez a kalandregényekbe illő világ, és tágabb értelemben a Gheorghe Gheorghiu-Dej uralma alatt álló Románia szabja meg az Alakváltók című regény helyi és időbeli koordinátáit. A regényt Kolozsváron a Gaudeamus könyvesboltban mutatta be Márton Evelin írónő, rádiós szerkesztő és a szerző: Szabó Róbert Csaba.

A cím – Alakváltók – azokra a változásokra utal, amelyeken az emberek átmennek a hatalomnak való megfelelés kényszere folytán. Vasgárdistából az új rendszer verőlegénye lett, lelkipásztorból besúgó, és a sor máig sem ér véget. „Iliescu az egyik legnagyobb alakváltó” – jegyezte meg a szerző a könyvbemutatón, utalva a kommunista rezsim kiszolgálójából pillanatok alatt nemzeti megmentővé átváltozó, egykori román államelnökről. „Az ország állapota úgy változik, mint a lepke élete” – ez a könyv egyik alapmondata.

A regény elbeszélője egy orvos, aki az 1989-es decemberi forradalom küszöbén indul el vonattal Máramarosból Bukarestbe. Ezalatt az éjszakai utazás alatt találkozik Xavérrel, egy titokzatos figurával, aki a hegyi ellenállókról mesél neki.

Szabó Róbert Csaba alapos kutatómunkát végzett a regény megírása előtt, és bevallása szerint ez volt az egyik legjobb időszak az életében. Óriási anyagot tanulmányozott át a korszakról a marosvásárhelyi levéltárban, de még a korabeli vasúti menetrendet is ellenőrizte, hogy a szereplők utazásának leírása hiteles legyen. A dokumentumok az egész kort, a Szekuritáté működési mechanizmusait is híven érzékeltetik: például, hogy a besúgók hogyan próbáltak hétről-hétre kiizzadni magukból híreket, jelentéseket, akkor is, ha nem volt miről. „Szeretek úgy gondolni a regényemre, mint fikcióra, aminek vannak valós alapjai” – tette hozzá a szerző. Ez is az oka, hogy a regényében megváltoztatta az egykori valós szereplők neveit, a Pusztai Ferencről mintázott figurát például Sólyom Ferinek hívják.

Szabó Róbert Csaba már másfél éve dolgozott a regényen, amikor a Magyar Filmalap ötletbörzéjére 2014-ben elkészített egy forgatókönyv-szinopszist, A Pusztai banda címmel. Szintén ezzel a címmel rádiójáték is készült már, és – ahogy a szerző fogalmazott – sokan bíznak benne, hogy a film is elkészül, többek közt annak producere, Lajos Tamás.

Az Alakváltókban nemcsak az emberek, hanem a terek is alakot váltanak – hívta fel a figyelmet Márton Evelin. Például a bukaresti Păucescu-ház, amely az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyar nagykövetség épülete volt, majd a Szekuritáte hirhedt V-ös Igazgatóságának székhelye lett. 1989 decemberében a forradalmárok felgyújtották, aztán a 2000-es évek környékén a klasszicista épületre modern, csupa-üveg és csupa-acél emeleteket húztak, és az Építészeti Kamara székhelye lett. A ház átalakulásait maga a szerző tette közzé négy fotón az Alakváltók facebook-oldalán.