Könyveiről, műfordításairól, életéről is kendőzetlen őszinteséggel beszélt Király Kinga Júlia, a nagyváradi Törzsasztal meghívottja péntek este, az Illyés Gyula könyvesboltban.
A megszűnőben lévő európai szociális rendszer kiszolgáltatott kisembereiről készítette a brit Ken Loach Én, Daniel Blake című filmjét, amelyet nagy sikerrel mutattak be pénteken a 69. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában.
Aki ott volt pénteken déli 12-re a kolozsvári Fogoly utcai színpad előtt, tizenkét óra után öt perccel már annyit biztosan tudott Varró Dánielről, hogy nemcsak a versei, tárcái viccesek, hanem ő maga is.
Kialakult a 26-os döntő mezőnye a stockholmi 61. Eurovíziós Dalfesztiválon, miután a csütörtöki második elődöntőből újabb tíz előadó jutott a szombati fináléba.
George Clooney és Julia Roberts főszereplésével forgatta Jodie Foster negyedik filmjét, a médiát és a pénzvilágot kegyetlenül bíráló Pénzes cápa című túszdrámát, amelyet csütörtökön mutattak be az Oscar-díjas amerikai világsztárok jelenlétében a 69. cannes-i fesztiválon, versenyen kívül.
Samuel Beckett A játszma vége című drámáját mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata péntek este 7 órától a színház nagytermében, a színpadon kialakított stúdiótérben. Az előadás rendezője Tompa Gábor, aki harminc év után rendez újból szülővárosában.
Sepsiszentgyörgyön harmadik alkalommal kerül sor pénteken a Székelyföldi Legényesversenyre, amelynek célja, feltárni és bemutatni a legényes táncfolklór gazdag hagyományát, idén először szabad utat engednek az improvizatív, egyéni táncalkotásoknak is.
Kolozsváron, a régi várfal keretezte Fogoly (Potaissa) utcában nyílt meg csütörtökön az Ünnepi Könyvhét. A „hét” igazából csak négy napot tart, de ezen a négy napon rendkívül változatos könyv- és programfelhozatal vár az olvasni vágyókra.
Az Angry Birds csapata is megjelent a 69. Cannes-i Fesztiválon - tájékoztat az EuroNews.
Május 16. és 23. között szervezik meg Kolozsváron a STEPS Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál európai kiadásának záró rendezvénysorozatát.
Woody Allen legújabb filmje, a Café Society díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 69. cannes-i fesztivál. A seregszemlét Vincent Lindon francia színész és Jessica Chastain amerikai filmszínésznő nyitotta meg.
Street Art mutatványt is kínál a javában zajló Hargitai Megyenapok. A rendezvénysorozat utolsó két napján is sok a kulturális program, közte jó néhány kimondottan a fiatalokat szólítja meg.
Új diákvetélkedővel jelentkezik az Erdélyi Magyar Televízió: a Bölcs Diákok országos szintű verseny két elődöntőjét, illetve döntőjét idén első alkalommal követhetik Erdély-szerte a televízió nézői.
Május 16-án este 7-től játssza a Shoshin Színházi Egyesület az Egy távoli emlék töredékei című előadását Kolozsváron. Az előadás a kommunizmus hagyatékából dolgoz fel részleteket, azzal próbál párbeszédbe elegyedni. Helyszíne a Váróterem Projekt által működtetett ZUG.zone.
A 2012-ben elhunyt, marosvásárhelyi kötődésű festőművész, Balázs Imre alkotásaiból nyílt kiállítás, ami két hétig látogatható a Kultúrpalota földszinti képzőművészeti kiállítótermeiben.
Színházi élménynek is beillő felolvasóesttel ajándékozta meg a kolozsvári közönséget Albert Csilla és Dimény Áron kedden este. A Kolozsvári Állami Magyar Színház két színésze Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regényéből olvasott fel – jó érzékkel kiválogatott és kronológiai sorrendbe tett – részleteket, mintegy ízelítőt adva az immár ötödik kiadására is megérett könyvből.
Életének 86. évében elhunyt Réz Pál Széchenyi-díjas irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő - közölte a Magvető Kiadó szerdán Facebook-oldalán.
Kolozsváron, a sétatéri Kaszinóban adták át a Communitas Alapítvány idei ösztöndíjait. Idén már 41 fiatal alkotó és egy zenekar részesül egy éven át anyagi támogatásban az alapítványnak köszönhetően (az első évben, 2003-ban az ösztöndíjasok száma még csak 13 volt).
Bejutott Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) és a Pioneer című dal a 61. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Stockholmban.
2016. május 21–22. között kerül sor Kovszna megye egyik legszínvonalasabb ifjúsági rendezvényére, a rétyi ifjúsági napokra, a Rétyi Ifjúsági Sport és Kulturális Egyesület (RISKE) szervezésében. A rendezvénynek a Rétyi Sport és Kulturális Központban kialakított mesebeli hely ad teret.