A székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban május 24-én, kedden 18 órától mutatják be a Hagyományos életmód a mindennapokban című könyvet. A kiadvány néprajzi tanulmányokat és népismereti írásokat tartalmaz Hargita megye területéről.
Rappert-Vencz Gábor színész egyéni előadását láthatja a szatmárnémeti közönség szerdán, május 18-án, 18 órától az Északi Színház Ács Alajos stúdiótermében.
A Magyar Művészetért Díjrendszer keretében létrehozott Ex Libris-díjban részesül Kovács Éva Poór Lili-díjas színművésznő, a szatmárnémeti Harag György Társulat örökös tagja. Az elismerést 2016. június 4-én, Budapesten adják majd át A Magyar Művészetért XXXVI. Díjátadó Gáláján.
A legnagyobb élő magyar fotóművészként számon tartott Korniss Péter alkotásainak kiállításával folytatódik a Kép éve Sepsiszentgyörgyön. A nagyszabású rendezvények stafétáját ezúttal a Lábas Ház veszi át, ahol május 24-én 19 órai kezdettel nyílik az első Kossuth-díjas fotóművész fényképeinek tárlata.
Kilenc produkciót láthat a közönség szerdától a budapesti Thália Színházban a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén. A rendezvényen több romániai magyar társulat is fellép.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház idei évadában utolsó, a sorozatban tizenhatodik Livingroom beszélgetésre kerül sor pénteken, május 20-án este fél 10-től, a Viktor, avagy a gyermekuralom című előadást követően az emeleti előcsarnokban. A beszélgetés meghívottja ezúttal Györgyjakab Enikő, akit Dimény Áron és Sinkó Ferenc faggat majd.
Jakabffy Elemérre, a kiváló kisebbségpolitikusra emlékeznek meg május 19-én és 20-án Szatmárnémetiben. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület az egykori politikus, író, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia Tagjának születésének 135. évfordulója alkalmából szervezi meg a Jakabffy Napok néven ismerté vált kisebbségi tanácskozást, melyet 20-án a Páskándi-megemlékezés követ.
A BBTE Színház és Televízió Kar Magyar Színházi Intézetének oktatói három egymást követő szombaton, vagyis május 21-én és 28-án, valamint június 4-én ingyenes felkészítőt tartanak a 2016-ban felvételizni vágyók számára, színművészet és színháztudomány (teatrológia) szakokon – mindkettő alapképzés.
Átadták a Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói Ösztöndíjakat a pályázat idei tizenhárom győztesének kedden a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
Kilencvenöt éves korában meghalt Kaján Tibor Munkácsy-díjas karikaturista, érdemes és kiváló művész – tudta meg a VS.hu. Értesülésüket megerősítette Halász Géza, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Karikaturista Szakosztályának elnöke.
Lapszerkesztők és lapolvasók gyülekeznek vasárnap délután a K Plusz közösségi tér épülete előtt Kolozsvár központjában, itt hirdették meg a szem bemutatóját az Ünnepi Könyvhéten. Végül a Bulgakovban kötnek ki, ahol megfejtik, mit takar a szemvedéj, szemfedő, szemafor és szeksz rovatnév, illetve felolvasnak a korábban megjelent szövegekből.
Különös jelentőséget szánnak az állatoknak és a filmek állat-szereplőinek a tíz nap múlva kezdődő TIFF-en. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál jubileumi, 15. évében aszervezők kitesznek magukért: minden eddiginél több film és több meghívott érkezik Kolozsvárra május 27. és június 5. között.
Amerikai filmeké volt a hétfői nap a 69. cannes-i fesztiválon: Robert de Nirót a versenyen kívül bemutatott Hands of Stone főszereplőjeként ünnepelték a rajongók, miközben a hivatalos versenyben két független amerikai rendező, Jim Jarmusch és Jeff Nichols mutatta be legújabb alkotását.
Szerdán kezdődik Gyergyószentmiklóson a dance.movement.theater elnevezésű tánc- és mozgásszínházi fesztivál, amelyet a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház május 18-22. között már hatodik alkalommal szervez meg.
Vegetarianizmusról szóló regény szerzőjének ítélték oda az idei Nemzetközi Man Booker-díjat, az egyik legrangosabb nemzetközi irodalmi díjat. Han Kang A The Vegetarian (A vegetáriánus) című regényének főhőse egy háziasszony, aki az emberi brutalitás elutasításaként vegetáriánus lesz, és ezzel egész élete a feje tetejére áll.
A 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten bebizonyosodott: nagy igény van a család minden tagját megszólító kulturális rendezvényekre.
Három napon át, közel száz esemény várja Marosvásárhelyen azokat, akiket ellátogatnak a 11. alkalommal sorra kerülő Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatra.
Szilágyi Domokosra, a 40 éve elhunyt költőre emlékeztek a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Minerva-házban, ahol az Öregek könyve kétnyelvű (magyar és román), új kiadását is bemutatták.
Óriási meglepetést okozott szombaton a Toni Erdmann című német versenyfilm a 69. cannes-i fesztiválon.
A ragasztott házakban jól láthatók és hallhatók voltak a családok, ennek azonban csak a fele igaz – derült ki Magyari Tivadar és Botházi Mária újságíró, publicista beszélgetéséből a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, szombaton.