Június elején miniévadot tart a nagyváradi Szigligeti Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amelyek egy hét alatt műsorra tűzik a 2015/2016-os évad legfontosabb bemutatóit.
Első ízben szervezett Gyermek- és Ifjúsági Kórustalálkozót az aradi Kölcsey Egyesület.
A kulturális, történelmi, turisztikai és diplomáciai nyomatékkal is bíró tárlat októbertől lesz megtekinthető.
Temesvár olyan város, hogy a színház közönségében jónéhányan fülhallgató nélkül követik a szarajevói társulat előadását. Mert nincs szükségük fordításra. Mert temesvári szerbek, és a két nyelv majdnem azonos.
A Szigligeti Színház június 1-8. között ismét megrendezi az immár hagyományos Miniévadát. Az esemény hét napja alatt három társulat tizenkét előadását láthatja a közönség, amelyekre a fel nem használt bérletek mellett kedvezményes árú jegyeket is válthatnak az érdeklődők.
Először látogat Romániába a világhírű színésznő, Sophia Loren. A 81 évet díva életműdíjat vesz át a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) június 4-i záróünnepségén.
Ismét szétválasztják a két legrangosabb román dalszínházát, az eddig összevont intézményként működő Bukaresti Nemzeti Operát és a Ion Dacian Operettszínházat - közölte kedden Corina Șuteu kulturális miniszter.
Bővül az alternatív helyszínek listája a TIFF-en: Kelet-Közép Európa legnagyobb filmfesztiválja idéntől már olyan helyszíneket is bevon az eseménysorozatba, mint a gyalui kastély, a Szentháromság (Piarista) templom és a Szamos-part. Újdonság lesz az úgynevezett Culinary Cinema is, amely a film-élményt a gasztronómiai élvezetekkel kapcsolja össze.
Május 25-én, szerda este 7 órától a budapesti Káva Kulturális Műhely színházi előadására kerül sor a Figura stúdiótermében. A Szobor című produkció témája az emlékezés szükségességének kérdése.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, mozgásművész, egyetemi tanár és egy színházi egyesület alapítója. Örök kereső, aki a kezdő elméjével próbál közelíteni mindenhez. Györgyjakab Enikő volt a Livingroom beszélgetősorozat vendége.
Neves borszakértők megkóstolták a nyugat-csehországi Becov nad Teplou-kastélyban 1985-ben felfedezett több mint 130 éves italgyűjtményt. Megállapították, hogy a borok kitűnő állapotban vannak, és értékük jóval magasabb lehet, mint a korábban becsült mintegy 20 millió korona (mintegy 230 millió forint) - közölte Jakub Pribyl borszakértő hétfőn a cseh hírügynökséggel.
A Csíki Játékszín május 25-én és 26-án utoljára játssza bérletben Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsi című drámáját Sorin Militaru rendezésében.
Eddig több mint harmincezren látták a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) április 22-én nyílt, Picasso - Alakváltozások, 1895-1972 című kiállítását; a nagy érdeklődésre tekintettel május 30-tól a tárlat a hét minden napján - így hétfőnként is - látogatható lesz.
Ivácson László rendezésében mutatja be a Háromszék Táncegyüttes legújabb gyermekelőadását, a Szerencsekrajcárt. A Benedek Elek meséje nyomán készült táncos mesejáték bemutatójára május 25-én 12 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncstúdióban.
Május 24-én, kedden 19 órától utoljára látható az idei évadban a Szemenszedett igazság a Csíki Játékszínben, bérletszünetben. A bűnügyi komédia új szereposztásban látható, Sophie szerepében Bokor Andreával.
Megnyitott a felújított néprajzi alapkiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban.
A Versverseny díjátadó ünnepségét május 26-án, 19.00 órai kezdettel tartják Kolozsváron, a Bulgakov Irodalmi Kávéház emeleti termében.
Rendhagyó családi programot szervez a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata. Május 29-én, vasárnap, a 17 órától kezdődő Világgá mentem, majd jövök című előadás után pszichológussal beszélhetik meg jelenlévő szülők és gyerekek a látottak-hallottak után felmerülő kérdéseket.
Akaratának megfelelően a kolumbiai Cartagena de las Indiasban helyezték végső nyughelyére Gabriel García Márquez Nobel-díjas írót helyi idő szerint vasárnap este.
Talán soha nem volt még annyira vitatott a zsűri döntése a cannes-i fesztiválon, mint vasárnap este. A díjkiosztót követő sajtótájékoztatón az újságírók huhogással fogadták a kilenctagú testületet, amelynek tagja volt Nemes Jeles László, a Saul fia Oscar-díjas film rendezője is.