A sepsiszentgyörgyi, 13 éves Tamás Andrea súlyos szívproblémával küzd. Hatodik szívműtétjére készül, ennek sikeréhez több szervezet igyekszik hozzájárulni. Ez alkalomból a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében 2016. június 16-án, csütörtökön 18 órától jótékonysági estre és adománygyűjtésre kerül sor.
Június 18-án, szombaton 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében mutatják be magyarországi elismert művészek Erkel Ferenc: Bánk bán című operájának népszerű részleteit. Az előadásra Gyöngyös Város Barátainak Köre és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete szervezésében kerül sor.
Mira Marincaș Walk From Under című kiállítását nyitják meg június 9-én, csütörtökön 18 órakor a Kolozsvári Rádió Galériájában (Donát út 160).
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület második alkalommal hirdeti meg Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatát az erdélyi zenekarok számára.
Június 8-án a Boldogság expresszel zárult a Szigligeti Színház miniévada, amelynek hét napja során az elmúlt évad tizenkét előadását láthatta újra a nagyváradi közönség. A záróesten átadásra kerültek a társulati díjak is.
Kuriózum volt Csíkszeredában múlt hétvégén Ivan Sarajishvili, a Norvégiában élő grúz orgonaművész koncertje. Az idei Régizene Fesztivál előzeteseként zajló program előtt pedig a Millenniumi templom orgonáján bemutatta, hogy a hangszer „ördögűzésre” is alkalmas. Lefilmeztük.
Csíkszeredában szerdán este hat órakor zsúfolásig megtelt a Lazarus- ház előadóterme.
Új fesztivál születik, ezúttal a Fehér megyei festői településen, Torockón. A Double Rise („Dupla napkelte) időpontja a június 30-án kezdődő hétvége, jellege pedig – szervezői szerint – összművészeti fesztivál, amely egyaránt szól a könnyűzene, alternatív rock, népzene, színház és irodalom szerelmeseinek.
A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál 15 éves történetében idén újabb rekord dőlt meg: a 64 országból érkező 248 filmre több mint 79 ezren vásároltak jegyet, 9 százalékkal többen, mint tavaly.
Ebben az évadban utolsó alkalommal játssza a Shoshin Színházi Egyesület az Egy távoli emlék töredékei című előadását, június 9-én, este 7-től, a kolozsvári alternatív színházi térben, a Zugban.
Csíkcsicsóban mutatja be a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával elkészített legújabb műsorát június 10-én, pénteken este 8 órától.
Júniusban évadzáró előadásaira várja nézőit a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Miközben a színház előadói helyszínein lassan befejeződik az évad, a próbatermekben már zajlanak a 2016/2017-es évad premierjeinek előkészületei.
Torockó immár harmadik alkalommal ad otthont a magyar közszolgálati médiaszolgáltató Duna Napjának. 2016. június 11-én, a helyi együttesek mellett, neves anyaországi és külhoni művészek várják gazdag programmal a vendégeket.
J. K. Rowling szerint "egy rasszista csoport" támadja a közösségi médián az új Harry Potter-színdarab fekete színésznőjét, akinél "nem választhattak volna jobbat" a felnőtt Hermione szerepére.
A Bogdan Mirică által rendezett Câini (Kutyák) című román-francia-bolgár-katari koprodukció nyerte a TIFF nagydíját, a 15.000 eurós pénzjutalommal is járó Transilvania Trófeát.
Schein Gábor író, költő, drámaíró, irodalomtörténész és kritikus volt a meghívottja a nagyváradi Törzsasztal-beszélgetéssorozat pénteki évadzáró alkalmának.
A TIFF 15 éves történetében nem jött még akkora sztár Kolozsvárra, mint idén. Sophia Loren, minden idők egyik legnagyobb dívája csütörtök este érkezett a film közép-kelet-európai fővárosába és péntek délben tartott szűk körű sajtótájékoztatót.
Június 10-én, pénteken 19 órától a Csíki Moziban tartja évadzáró gálaműsorát a Csíki Játékszín.
A rendőrség az orvosszakértői vizsgálatokra hivatkozva hivatalosan is megerősítette, hogy Prince ópiáttúladagolásban halt meg - írja az Index a BBC és az AP tájékoztatása alapján. A zenész április 21-én 57 éves korában halt meg otthonában
A TIFF keretében sora kerülő Tízen a filmért program több színészt is filmszerephez juttatott, a befutók között magyarok is szerepelnek - derült ki a program ötödik kiadásának sajtótájékoztatóján szerdán Kolozsváron.