Már a jövő évadra készül a marosvásárhelyi társulat


-A A+

Júniusban évadzáró előadásaira várja nézőit a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Miközben a színház előadói helyszínein lassan befejeződik az évad, a próbatermekben már zajlanak a 2016/2017-es évad premierjeinek előkészületei. Az Olbrin Joachim csodálatos utazása című fantasztikus játék Hamvas Béla művei nyomán született, az előadást a vajdasági Mezei Kinga rendezi.

Az évadzárás előtt a következő előadásokat lehet megtekinteni:

Június 8-án, szerdán és 9-én, csütörtökön este hét órától a Nagytermi stúdiótérben tekinthető meg Samuel Beckett A JÁTSZMA VÉGE című színműve, Tompa Gábor rendezésében. Mindkét előadásra a Delly Ferenc nyugdíjas bérletek érvényesek, egyeztetés szerint.

Június 10-én, pénteken este fél nyolctól a Kincses Réka és Alina Nelega rendezésében színre vitt DOUBLE BIND című dokumentarista színházi produkció van műsoron a Kisteremben.

A Nagyteremben június 13-án, hétfőn 19 órától a CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ című nagyoperett (rendező Tasnádi Csaba), míg 18-án szombaton 19 órától Molnár Ferenc AZ ÜVEGCIPŐ című vígjátéka szerepel a társulat műsorán. Ez utóbbi két előadásra érvényesíthetőek a szabadbérletek.

Végül június 21-én, kedden délután öt órától a Kisteremben a Scott Johnston irányításával színre vitt magyar, román és angol nyelvű ifjúsági előadás, a WANT című produkció látható.

Hamvas Béla szövegadaptációval nyitják majd az új évadot

A próbatermekben már zajlanak a 2016/2017-es évad premierjeinek előkészületei. Az Olbrin Joachim csodálatos utazása című fantasztikus játék Hamvas Béla művei nyomán született. A szöveget a vajdasági származású Mezei Kinga rendezésében viszi színre a Tompa Miklós Társulat.

A Kossuth díjas író, filozófus Hamvas Béla életművének meghatározó élménye az „univerzális orientáció és transzparens egzisztencia”, azaz a hiteles lét és a modern világ közötti ellentmondás. Mezei Kinga rendező már dolgozott Hamvas Béla szövegadaptációval: a 2002-ben PÁC címmel az Újvidéki Színházban bemutatott produkció a Karnevál című prózai mű alapján készült.

A marosvásárhelyi előadás szereplői: Bartha László Zsolt, Bokor Barna, Kádár Noémi, László Csaba, Galló Ernő, Sebestyén Aba, Béres Ildikó, Csíki Szabolcs, Varga Balázs és Ruszuly Ervin. Dramaturg: Góli Kornélia és Oláh Tamás. Zeneszerző: Mezei Szilárd, jelmez: Lőrincz Melinda, díszlet: Lőrincz Melinda és Mezei Kinga. Koreográfus: Kiss Anikó.

A premierre a tervek szerint 2016 szeptemberében kerül sor.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X