A lengyel igazságügyi miniszter kiadatná Roman Polanskit


-A A+

A lengyel igazságügyi miniszter és főügyész bejelentette, hogy megfellebbezi azt a bírósági döntést, amely szerint nem adják ki Roman Polanskit az Egyesült Államoknak, ahol 1977 óta van érvényben elfogatóparancs az Oscar-díjas filmrendező ellen liliomtiprási ügye miatt.

Zbigniew Ziobro a lengyel közszolgálati rádió keddi műsorában közölte, hogy a legfelső bíróságon támadja meg a krakkói bíróság 2015 októberi ítéletét, amely szerint Lengyelország nem adhatja ki Polanskit az Egyesült Államoknak.

Indoklásában a bíróság felidézte, hogy Polanski annak idején vádalkut kötött egy amerikai bírósággal, és eleget is tett a megállapodásnak. A krakkói kerületi ügyészség nem fellebbezett a döntés ellen, a tavaly novemberben hivatalba lépett konzervatív kormány igazságügy-minisztere azonban most mégis a fellebbezés mellett döntött.

Ziobro úgy értékelte: a krakkói bíróság annak ellenére döntött Polanski kiadatásának elutasításáról, hogy a filmrendezőt „gyermek ellen elkövetett bűntett, nemi erőszak miatt vádolják és körözik”. A főügyész úgy vélte: Polanskit nem lehet felmenteni csak azért, mert közismert.

„Nem vitatom el tőle az elismerést, amit az életművével vívott ki, de a különös bánásmódnak ez nem lehet indoka” – mondta, hozzátéve, hogy a filmrendezőt „a társadalmi elit és a liberális média egy része veszi védelmébe”. „Úgy vélem, a jog előtt mindenki egyenlő” – húzta alá Ziobro. Elmondta azt is, hogy vannak fenntartásai az amerikai jogrenddel szemben, ám hozzátette azt is, hogy az ottani igazságügyi rendszer működik és mindenkit egyenlő bánásmódban részesít.

1977-ben bűnösnek vallotta magát

A hamarosan 83 éves Oscar-díjas rendező 1977-ben bűnösnek vallotta magát egy akkor kiskorú lány megerőszakolásában. A krakkói bíró októberben elfogadta a rendező ügyvédjeinek álláspontját, amely szerint Polanski alkut kötött az amerikai ügyészséggel és a megállapodás értelmében börtönbe is ment egy rövid időre. A filmrendező Franciaországban él, de Krakkóban is van lakása. Szülőhazája kedvelt híressége, a közvélemény nagyrészt az ő pártját fogja.

A legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat 2002-ben nyerte el A zongorista című filmért, korábban kétszer is jelölték, először a Kínai negyed (1974), majd a Tess című alkotásáért (1979).

A Los Angeles-i ügyészség január elején fordult újabb kérelemmel Lengyelországhoz Polanski kiadatása érdekében. Lengyelország 2010-ben egyszer már elutasította a kiadatási kérelmet, akkor a bűnügy elévülésére hivatkozott.

Most Lengyelországban forgat

Legújabb filmjét Lengyelországban forgatja, ám a kiadatási kérelem jóváhagyása esetén a készülő alkotás is veszélybe kerülhet. A rendező mozgását az Interpol 188 országban érvényes körözése korlátozza, mivel azonban csak Lengyelországban, Franciaországban és Svájcban tartózkodik, így eddig elkerülte a kiadatást.

Lengyelországban legutóbb a múlt héten tüntették ki, a Lengyel Filmalkotók Társasága díját kapta, melyet a lengyel filmművészet jó hírnevének külföldi terjesztéséért ítélnek oda.








EZT OLVASTA MÁR?

X