Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik legnagyobb, több mint 12 ezer különféle robbanószerkezettel teli fegyverraktárára bukkantak az orosz hadsereg tűzszerészei Palmüra aknamentesítése közben - közölte a Russia Today orosz hírtelevízió az internetes honlapján.
Székesfehérvár városa volt a 25. Festum Varadinum csütörtöki napjának vendége.
Egy rendkívüli asszony életébe nyerhetnek bepillantást mindazok, akik május 18-ig ellátogatnak a nagyváradi Darvas–La Roche házba. A 25 Festum Varadinum keretében Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola, Bánffy Miklós múzsájáról nyílt kiállítás.
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségénél (EBU) felhalmozott adósságai miatt nem csak az Euróvíziós Dalfesztivált, de jelenleg a riói olimpiát és a labdarúgó-Európa-bajnokságot sem közvetítheti a köztelevízió (TVR).
Bernády, a városépítő címmel látott napvilágot az a közel hatszáz oldalas tanulmánykötet, amelynek nyolc szerzője Marosvásárhely egykori városépítő polgármesterének politikai és közszereplői vállalásai mellett a magánembert is az olvasó elé tárja.
Alig 12 évesen veszítette el a szüleit, majd el kellett költöznie a marosillyei szülő házból, hogy Szárhegyen nagybátyjánál megpróbálják paraszti sorba alacsonyítani, elhanyagolva neveltetését.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának előadásában 2016. április 24-én, vasárnap 19.00 órától a Nagyteremben tekinthető meg William Shakespeare VISUL UNEI NOPŢI DE VARĂ / SZENTIVÁNÉJI ÁLOM című színműve. A román nyelvű előadást magyar feliratozás kíséri.
Az ismeretterjesztés, oktatás és kultúra áll majd az ősszel induló új tematikus közszolgálati csatorna, az M5 középpontjában – erről beszélt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap tartalomszolgáltatási igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
Kizárták Romániát az idei Eurovíziós Dalfesztiválról, mert a román köztelevízió (TVR) nem fizette ki 16 millió svájci frankos adósságát az Európai Műsorsugárzók Uniójának (EBU).
Zenészek, színészek, virágok és mágusok árasztják el szombaton Kolozsvár utcáit, tereit: a Jazz in the Street egynapos utcai fesztivállal emlékezteti a város lakóit arra: már közeleg a Jazz in the Park, a közkedvelt sétatéri fesztivál, amelyet július elején szoktak évről-évre megrendezni.
Halála előtt hat nappal kábítószer-túladagolás miatt orvosi kezelésre szorult Prince - közölte a TMZ celebportál csütörtökön több forrásra hivatkozva.
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont új, 2015-ben megjelent könyveit mutatja be Lövétén, a Népházban 2016. április 25-én, hétfőn 18 órától. A rendezvényt a település polgármesteri hivatalával közösen szervezik.
Továbbra sem tudják az amerikai hatóságok, miben halt meg Prince, a csütörtökön váratlanul elhunyt világhírű művész holttestét pénteken felboncolják. Az illetékes megyei seriff hivatal szerint azt sem lehetett eddig megállapítani, hogy bűncselekmény történt-e. A holttestet átadták az illetékes igazságügyi orvos szakértői hivatalnak.
Törőcsik Mari Szerelem című filmjének felújított változatát is beválogatták a idei 69. Cannes-i Filmfesztivál programjába. A művésznőt meghívták, de nem tud menni.
57 éves korában elhunyt minnesotai otthonában az eklektikus zenei stílusban alkotó énekes, Prince.
Az idei Szent György Napok színházi, irodalmi és zenei rendezvényekben gazdag kulturális hete után pénteken kezdődik a három napos szabadtéri fesztiválhétvége, amely a város új főterén és számos már hagyományos helyszínen kínál szórakozási lehetőséget a sepsiszentgyörgyieknek és idelátogatóknak.
Árkossy István Nagymesterek – Reneszánsz és barokk festőművészek arcképcsarnoka című, könyvbemutatóval egybekötött kiállítását nyitják meg 2016. április 26-án, kedden, 17 órakor a kolozsvári Minerva-ház (Jókai/Napoca u. 16. szám) emeleti, Cs. Gyimesi Éva termében és a ház alagsori galériájában.
Április 26-án, kedden este 8 órától a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Házban, április 27-én, szerdán este 8 órától a gyergyószárhegyi művelődési házban kerül bemutatásra a Figura Stúdió Színház Kövekkel a zsebében című előadása.
Lövéte község ad otthont április 22–29. között az Orbán Balázs nevét viselő, 33. alkalommal megrendezett dokumentációs fotótábornak, amelyet a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervez Hargita Megye Tanácsa és a helyi polgármesteri hivatal támogatásával.
Bemutatta Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármesterjelölt, ötletgazda a Bethlen Gábor szoborpályázatra beküldött szobormaketteket csütörtökön.