Szerdán megnyitja kapuit a Vásárhelyi Forgatag


-A A+

Szerdán rajtol a 4. Vásárhelyi Forgatag, megünnepelve, hogy Marosvásárhely négyszáz éve lett szabad királyi város.

A 24-28, között zajló rendezvény megnyitó ünnepségét a hagyományokhoz híven a Kultúrpalotában tartják, ahol jelen lesz és köszöntőbeszédet mond dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki idén vállalta a Vásárhelyi Forgatag fővédnöki szerepét.

A köszöntőbeszédek után Tompos Kátya színésznő, énekesnő hívja zenei kalandozásra az érdeklődőket. A művésznő Keresztül Európán koncertje igazi kalandozás nem csak kelet és nyugat, de a különféle zenei stílusok között is: dalok hangzanak el angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven.

Ugyanekkor elkezdődik a Forgatag a Teleki Tékában is: 20 órától a könyvtár udvarán a Four Bones harsonakvartett koncertjére várják az érdeklődőket. A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet szervezésében érkezik Marosvásárhelyre a harsonakvartett, amely több mint tízéves fennállása óta megfordult a világ számos országában: a zenekar tagjai: Magyar Péter, Gáspár Olivér, Angyal János és Gyetvai Péter Európa-szerte adnak teltházas koncerteket, kimagasló eseményeken képviselik Magyarországot, és Ázsiában is visszatérő vendégeknek számítanak.

A részetes program megtalálható a Forgatag hivatalos honlapján.








EZT OLVASTA MÁR?

X