A csónak, mint otthon


-A A+

Harmadik színház- és alkotótáborát zárta a Shoshin Színházi Egyesület a Kolozs megyei Kidén.

A the Boat | Home című színházi produkcióra szép számban érkeztek érdeklődők, jelen voltak úgy a falubeli, mint a kolozsvári nézők.

Az augusztus 29. és szeptember 3. között megszervezett Csomópontok, időpontok: a Csónak című alkotótábor a csónak témakörére fókuszált, az otthonkeresés, az utazás kérdéskörével foglalkozott. A műhelymunkákat a lengyelországi Grzegorz Ziółkowski, az Adam Mickiewicz Egyetem oktatója, a STUDY || ROSA vezetője, valamint Köllő Csongor, az egyesület egyik alapító tagja és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója tartották.

Igazi nemzetköziséget képviselt a tábor utolsó estéje: az előadásban a lengyel rendező angolul és a színészek anyanyelvén is megszólaltatta a szereplőket, ötvözte a görög, katalán, román és magyar mondatokat, a prezentáció utáni vendégfogadás alatti beszélgetéseket pedig szintén a multikulturalitás jellemezte.

Az idei kiadás újdonságának számított, hogy az egyhetes munkafolyamatot Visky Zsolt személyében rezidens szerző figyelte. Az ennek eredményeként megszületett verset a szerző az előadás előtt felolvasta és ez kellően ráhangolta a nézőt a színházi produkcióra. Sőt, a játéktérhez vezető utat az alkotásból készült versinstalláció mutatta.

Az előadást koccintás, falatozás követte, ezalatt a szervezők körbevezették az érdeklődőket a kidei alkotótér helyszínein. Nincs kétség afelől, hogy az elszigetelt falu az alkotás tökéletes helyszíne lehet, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a térerő és az internet hiánya.

Az eseményen jelen volt Koós Ferenc, az alkotótér kezdeményezője és fenntartója, aki könyvjutalmakkal köszönte meg a szervezők, meghívott művészek és résztvevők munkáját.

A Shoshin Nemzetközi Színházi Rezidenciák keretében idén harmadjára szerveztek tábort Kidén, profi és kezdő színészek számára. Az egyhetes intenzív munkafolyamat a csónak témakörével foglalkozott. „A csónak kockázatokkal járó átmenet, másfelől pedig felveti a kérdést: kit és mit vinnél magaddal a fedélzetre, ha lenne egy ilyen, csónakhoz hasonló, kis, instabil járműved, te pedig a veszedelmes vizeken átkelő menekült vagy” – olvasható a Shoshin Színházi Egyesület felhívásában. A program célja, hogy kiterjessze a színésztréning lehetőségeit, valamint, hogy megvizsgálja a természet és a kreatív folyamatok közötti kapcsolatot.








EZT OLVASTA MÁR?

X