Ingyenesen elérhetővé tette kiállítási archívumát a MOMA


-A A+

A New York-i Museum of Modern Art több tízezer műalkotás és több ezer kiállítási katalógus ingyenes közzététele után egy új weboldalon mutatja be 1929 óta megrendezett kiállításait. Ezek között számos magyar vonatkozású tárlat is van.

Az 1929-ben alapított modern művészeti múzeum négy ikonikus posztimpresszionista művész (Cézanne, Gauguin, Seurat és Van Gogh) munkáit állította ki először.A digitális kiállítási archívumban a nyomtatásban már nem elérhető kiállítási katalógusok mellett számos fotó látható a kiállítási installációkról, ami jó szolgálatot tehet a művészettörténészeknek, akik egy-egy műalkotás történetét szeretnék felgöngyölíteni. A több mint 3500 elérhető kiállítás időpont, típus (képzőművészet, filmvetítés, performansz), művészek szerint is kereshető. 

Ha rákeresünk például Moholy-Nagy László nevére, megtudhatjuk, hogy 1933 nyarán szerepelt először a MOMA kiállítóterében, többek közt Brâncuși, Picasso vagy Paul Klee munkái mellett.A MOMA kiállításai a vizuális kultúra számos területét lefedik. Utánanézhetünk például annak a 2007-2008-ban megszervezett tárlatnak, amely a 20. század betűtípusaként emlegetett Helvetica 50 éves évfordulójára épült.Képet kaphatunk a Tanácsköztársaság idejéből származó forradalmi plakátok (Biró Mihály, Bortnyik Sándor és Pór Bertalan munkái) 2011-es kiállításáról is.








EZT OLVASTA MÁR?

X