Sepsiszentgyörgyön indul a KaravanAct


-A A+

Hétfőn kezdődött és vasárnap, október 4-én zárul a KaravanAct - Utazó Színházi Fesztivál második kiadása. A szervező Shoshin Színházi Egyesület lengyelországi, magyarországi és hazai produkciókat visz el Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Kolozsvárra és Kidébe, felelevenítve a vándortársulatok hagyományát. A színházi előadások mellett látványos utcai felvonulásra is lehet számítani - tudtuk meg az egyesület közleményéből.

A Shoshin Színházi Egyesület és a Poznań-i STUDY || ROSA társulat (Lengyelország) közötti szoros kapcsolatnak köszönhetően idén két lengyel előadást láthat a közönség a fesztivál alatt: TAZM Silence of Light és a HEART Silence of Polygon, mindkettő a STUDY || ROSA társulat produkciója.

További meghívott a magyarországi Góbi Rita Társulat, akik a Pici Bonbon című előadásukkal vendégszerepelnek. Ami a hazai színházi produkciókat illeti, látható majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kara harmadéves évfolyamának g.a.me című előadása, a Shoshin Színházi Egyesület pedig két saját produkcióval vesz részt a fesztiválon – Mindenke és a varázsdoboz és a Házikó a halottaknak, ez utóbbinak a fesztiválon lesz a bemutatója.

Gólyalábas képzés
A 10-12 éves korosztály számára a KaravanAct hétfőtől szerdáig Sepsiszentgyörgyön, szeptember 29. – október 1. között Csíkszeredában, október 2-4. között pedig Kolozsváron gólyalábas képzést tart. A workshopokat Tymon Siejkowski, a lengyelországi Art Junction alapítvány tagja tartja, a szervezők pedig minden helyszínen magyar nyelvű fordítást biztosítanak a résztvevők számára, akik 50 cm-es gólyalábakon fogják kipróbálni magukat. Emellett Csíkszeredában mozgás- és táncworkshopot is szervez a fesztivál, erre 16 éves kortól felfele lehet jelentkezni (felső korhatár nincs). A workshopot a Magyarországon tevékenykedő elismert táncos és koreográfus, Góbi Rita vezeti. A foglalkozásokat naponta 16 és 18 óra között tartják, jelentkezni a shoshin.mail@gmail.com címen lehet, legkésőbb az adott városban tartandó workshop előtt egy nappal. A gyerekek képzése mellett a résztvevő színművészetis diákok a fesztivál teljes ideje alatt utcaszínházi technikákat sajátíthatnak el, szintén Tymon Siejkowski vezetésével.

Mindez fontos újítás az fesztiválon belüli tevékenységekben, hiszen az egyesület filozófiája is a különböző helyi közösségekkel való kapcsolatépítésen és azok bevonásán alapul, ugyanakkor hangsúlyt fektet arra, hogy bővítse a színészképzés lehetőségeit.

Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában három-három napot, Kolozsváron és Kidén összesen három napot állomásozik a KaravanAct utazó színházi fesztivál. A pontos program elérhető a facebook.com/shoshin.theatre, illetve a facebook.com/karavanact odalakon.

A TAZM Silence of Light (TAZM A Fény csendje) olyan kérdéseket feszeget, mint például az emberi erő forrása, amely segít túlélni az extrém helyzeteket, amelyek elpusztítják a testet és szívet-elmét. Az előadás Tahar Ben Jelloun This Blinding Absence of Light (A fény vakító hiánya) című művén alapul, amely egy marokkói börtön egykori rabja által készített számvetésről szól, aki tizennyolc éven át raboskodott (az 1970-es évektől az 1990-es évek elejéig) a TAZMAMART sötétjében.

A HEART Silence of Polygon (SZÍV A Sokszög csendje) az emberiséget illetően a saját identitás és kötelezettségek felismerésének kérdéskörére reflektáló előadás. A háború, a fanatizmus és az ideológia következtében sérült emberek és állatok felé irányuló részvétnyilvánítás, ilyen például Meriam Ibrahim esete, akit nyilvános megostorozásra és akasztás általi halálra ítéltek a domináns vallást illető állítólagos hitehagyása miatt. Az előadás Wajdi Mouwad Scorched (Megperzselve) című művén alapul. A TAZM Silence of Light (TAZM A Fény csendje) és a HEART Silence of Polygon (SZÍV A Sokszög csendje) a lengyelországi STUDY || ROSA iker-előadásai (CSEND-DUETT).

A Mindenke és a varázsdoboz csodálatos utazásra hívja a közönséget kortól függetlenül, a mozgás, a báb és a zene segítségével. Vajon mi történik az ajándékdobozban? Mire gondol a becsomagolt baba, miközben arra várakozik, hogy örüljenek neki? Álmodik? Magányos? Kíváncsi a külvilágra? Mindenke türelmetlen és kíváncsi. Kitekint a dobozból, meglátja a kinti csodákat, a kedves arcokat, akik szintén kíváncsian nézik őt, és már nincs maradása a sötétben.

Góbi Rita táncművész, koreográfus, táncpedagógus a táncnyelv sajátos részét kutatja. Felnőtt- és gyermekelőadásai mindig személyes témából indulnak ki. Sokszor dolgozik élő zenével, és produkcióiba rendszeresen von be nonverbális művészi alkotókat. A Góbi Rita Társulat 2006 óta van jelen a kortárs tánc, a performance és a színház világában. A Pici Bonbon című előadás játékos módon mutatja meg a legkisebbek számára az ajándékozás örömét. Az ajándékozás különleges kapcsolatot képez az ajándékozó és az ajándékozott között. Az adás gesztusa fontos, és adni nem csak tárgyat, hanem élményt is lehet.

A g.a.me a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen idén végzett színész hallgatóinak mozgásszínházi vizsgaelőadása impulzusokból, a mozdulatok kötelékéből, ritmusból, figyelemből áll össze. A csoport olyan játékos helyzeteket próbál meg feltárni, amelyben önkéntelenül megmutatkozik a bennünk rejlő sokféleség, a világos és sötét oldal. Az előadás tengelyét a gyerekkor és felnőttkor közötti határvonal folyamatos megkérdőjelezése képezi, az a pont, ahol az elképzelt valóság megütközik a realitással. A csoportos és egyéni jelenetek mozaikszerűen épülnek egymásba és életünkben mindennapi szinten előforduló képeket elevenítenek föl: háborúról, békés időkről, szerelemről vagy épp a csalódás fájdalmáról. Az előadás egy féléves munkafolyamat eredményeként jött létre, amelyet Györgyjakab Enikő vezetett.

A Házikó a halottaknak két részből álló előadás az Anya-Gyermek, illetve az Apa-Gyermek viszonyt tematizálja Salvatore Quasimodo és Tadeusz Różewicz szövegein keresztül. Kerete egy fiktív, állandó változásban és mozgásban lévő helyzet. Az előadás első nyilvános munkabemutatójára a Shoshin Színházi Egyesület által szervezett, Köllő Csongor és Grzegorz Ziółkowski által vezetett a Csónak elnevezésű workshop nyitányaként került sor, Kidén.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X