Jeszenszky Géza könyvét mutatják be Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Jeszenszky Géza egyetemi tanár, volt külügyminiszter, diplomata Kísérlet a trianoni trauma orvoslására – Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltás éveiben című könyvét mutatják be Sepsiszentgyörgyön október 11-én, kedden 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében - tudtuk meg a szervezők közleményéből.

Jeszenszky Géza könyve az Antall-, majd a Boross-kormány szomszédságpolitikáját és nemzetpolitikáját mutatja be a szerző birtokában lévő dokumentumokra és saját beszédeire, írásaira, feljegyzéseire, emlékeire támaszkodva.Szól az olyan sikerekről, mint a Visegrádi Együttműködés kezdeményezése, vagy a történelmi barátság helyreállítása a horvátokkal. Választ ad olyan kérdésekre, hogy volt-e esélye a közép-európai határok megváltozásának, s hogy elrontották-e a viszonyt Oroszországgal. 

A téma számos tanulsággal szolgál a jelen és a jövő magyar külpolitikája számára. Jeszenszky Géza a rendszerváltozás egyik koronatanúja. A nemzetközi kapcsolatok történetét 1976-tól tanító egyetemi docens a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja volt, 1989 őszétől vezette annak külügyi bizottságát. Az 1990-es választási győzelmet követően a külügyi tárcát vezette.

A szovjet csatlós szerepből a demokratikus világba integrálódásnál is nehezebb volt megvalósítani a kettős célt: jó, lehetőleg baráti viszony az összes szomszédos országgal, ugyanakkor támogatni, előmozdítani a Kárpát- medence magyar kisebbségeinek küzdelmét a jogegyenlőségért és közösségük jövőjéért, annak legbiztosabb eszközéért, az autonómiáért. Ezt a törekvést nevezi a szerző a trianoni trauma orvoslására tett kísérletnek. "Románia volt a legnehezebb partner, ezért szóltam részletesen 1989 karácsonyi reményeinkről, majd Iliescu, Nastase és Meleşcanu személyéről, tárgyalásainkról. Miniszterként 1993-ban kétszer is jártam a Székelyföldön, ez különleges élményt és máig tartó kapcsolatokat, barátságokat hozott. Megerősítette meggyőződésemet, hogy Romániával akkor leszünk valódi szövetségesek a NATO-ban és az EU-ban, ha létrejön a kiegyezés a román többség és magyar kisebbség között" – fogalmaz a szerző az S. Király Bélának adott interjújában.








EZT OLVASTA MÁR?

X