Fejezzék be Antall József rágalmazását és lejáratását a magyar köztévében! – a néhai miniszterelnök közvetlen munkatársainak nyilatkozata

Megszólalt a héten Antall József tizenkét közvetlen munkatársa, köztük Boross Péter, Jeszenszky Géza, Martonyi János, Bod Péter Ákos, Kónya Imre, Entz Géza, és határozott hangú állásfoglalásban tiltakoztak a magyar köztelevízió Szabadság tér ’89 műsorában elhangzó, a volt kormányfő személyét és kabinetjét folyamatosan befeketítő történelemhamísítások ellen. Tiltakozásukban kifejtik, hogy a Rákay Philip vezette talk show-ban rendszeresen hamis színben tüntetik fel a néhai miniszterelnököt és igaztalan vádakkal illetik politikáját. Viszont amit egy minapi adásban Tőkéczki László, Bogár László és Fricz Tamás „szakértők” becsületgyalázó módon elmondtak róla és kormányának működéséről, azok már olyan felháborító rágalmak, melyek „nem pusztán az aláírókat sértik, hanem a magyar társadalom jelentős részének az igazságérzetét, és aggályokat vetnek fel a nemzeti média egyes részeinek működésével kapcsolatban is.”

A Magyar Nemzet november 26.-i számában felettébb figyelemreméltó, szerintünk jelzés- és dokumentumértékű tiltakozó állásfoglalás látott napvilágot. A közleményt jegyző tizenkettekben, mint az be is bizonyosodott, már régóta forrongtak az indulatok. Vélhetően nem először jutott eszükbe a Prédikátorok könyvének 3. részébe foglalt sok-sok intelem arról, hogy minek mikor van itt a rendelt ideje Most náluk betelt a pohár és úgy ítélték meg: ideje van a szólásnak.

A Nyilatkozat–Antall és a külföldi befektetők nyílt levél-jellegű keserű kifakadás aláírói a néhai miniszterelnök közvetlen munkatársai voltak, jelesül Bod Péter Ákos volt ipari miniszter, Boross Péter volt belügyminiszter, Entz Géza volt államtitkár, a Határontúli Magyarok Hivatalának elnöke, Granasztói György volt nagykövet, Hieronymi Ottó volt gazdasági tanácsadó, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Kodolányi Gyula volt államtitkár, külpolitikai főtanácsadó, Kónya Imre volt MDF-frakcióvezető, Marinovich Endre volt kabinetfőnök, Martonyi János volt közigazgatási államtitkár, O'sváth György volt gazdasági tanácsadó és Tar Pál volt nagykövet.

Ők tizenketten tiltakozni kívántak ország-világ előtt, mert megelégelték, hogy a Fidesz a rendezvények házigazdájából a köztévé felügyelőjévé (intendánsává), majd a Magyar Televízió vezérigazgató-helyettesévé előléptetett Rákay Philip tévés műsorvezető, a Fidesz állandó tanácsadója, gondosan kiválasztott szakértők segítségével a Szabadság tér ’89 című, 2014 januárjában indított történelmi talk show-jában folyamatosan átértelmezi a negyedszázaddal ezelőtt történteket. Úgy érezték: megálljt kell végre parancsolni annak az impertinenciának, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott közszolgálati televízióban egy politikai kedvenc, visszaélve kivételezett helyzetével, hamis színben tüntessen fel egykori felelős döntéshozókat és cáfolhatatlan tényeket, majd kénye-kedve szerint az alkalmi beszélgetőpartnereinek „alkotó hozzájárulásával” újraírja a magyarországi rendszerváltoztatás históriájának egyik-másik fejezetét. Úgy gondolták: eddig és ne tovább, most már nem tűrhető szó nélkül az, hogy a Duna Tv segítségével manipulálják az egész Kárpát-medence, illetve a nagyvilág magyarságát, elmagyarázva nekik, hogy mit kell gondolniuk ’89-’90-ről.

A megvezető szándék a napnál is világosabb lehetett mindazoknak, akik hetente megnézték a diktatúrák világának propagandaízű filmhíradóira emlékeztető, pátoszos hangvételű felkonferálással és forradalmi mozgósító jellegű zenés betéttel kezdődő adásokat. Tessék ide kattintva meghallgatni a „25 éve a szellem kiszabadult a palackból. Egy nép újra azt mondta elég volt. 25 egy nemzet megváltoztatta a világ történelmét. Szabadság tér ’89, a rendszerváltoztatás aktái.”–szöveget és azt is, ahogyan ezt ripacsosan elmondják. Utána pedig tessék eltűnődni azon, már annak, aki megszenvedte a Păunescu-féle Cenaclu Flacăra korszakot, hogy idők változnak, de az ideológiai agitáció dagályos és visszatetsző eszköztára sajnos nem mindig.

Ebben a talk show-nak álcázott történelmi műsorban Rákay közönség előtt beszélget a rendszerváltó pártok gondosan megválasztott képviselőivel, az itt és az Echo Tévében is mára már stúdióbérletessé lett és sztárolt médiatörténészekkel, konjunktúra közgazdászokkal, önmagukat fényezni akaró egykori másodvonalbeli kormányhivatalnokokkal, „pártatlan” politikai elemzőkkel, továbbá mindazokkal, akiket a műsorvezető megnyert partnereinek ehhez a szánalmas múltátértelmezési kísérletéhez. 

„Persze nem valódi beszélgetések ezek, – állapította meg találóan a Szabadság tér ’89 produkcióról egyik avatott értékelője – a műsorvezető csak eljátssza, hogy érdekli a válasz, pedig begyakoroltak már jó előre mindent, pont, mint a Fábry show-ban. Előre egyeztetett kérdésekre jön a tudományos monológ, a közönség meg lelkes, és nevet is, mintha tényleg pörögne a show: legfeljebb az a furcsa, hogy az első sorban mindenki egyenes háttal ül, öltönyben, és úgy tapsolnak, mintha Kim Dzsongun születésnapján lennének. Biztos ez is a múltidézés része.”

Az Indexen megjelent Rákay Philip történelmet ír szerzőjének fentebb hivatkozott műsorelemzéséből, mert az szintén nem kevésbé sokatmondó, idekívánkozik még egy idézet: „Mondjuk, lehetnének akár valódi viták is a műsorban, egymásnak feszülhetnének különböző politikai, vagy akár tudományos álláspontok, csak sajnos a Szabadság tér ’89 nem erről szól. Hanem Rákay Philipről, aki mindenkinél jobban tudja, hogy mi a rendszerváltás, és nem is fél elmesélni nekünk. A Kádár-rendszer a nyugati bankokkal közösen tette tönkre Magyarországot, a kommunisták az abortuszszabályozással akarták kiirtani a nemzetet, a jólét pedig csak hazugság volt.”

Az évi 80 milliárd forint közpénzből működő magyar közmédiában (jövőre ez az összeg a költségvetési törvény módosítása szerint további 77 milliárddal egészül ki, és ehhez jön hozzá a nemrég felvetett 42 milliárdos hitelátvállalás) majd’ két esztendeje láthatjuk azt, ahogyan „féligazságokból épít a szemünk előtt Békemenet-kompatibilis történelmet Rákay Philip, amiben a jelen összes eseményére van egy kecskerím a Kádár-rendszerben”, de eddig ennek a sajátos „történelemoktatásnak” csak a sajtóban voltak bírálói.

A jelek szerint viszont most, a 98. „történelemlecke”, a Szabadság tér ’89 november 18-i műsora és abban az Antall Józsefet, vele együtt pedig az akkori kormányt, továbbá az Újvilág magyar származású sikerembereit Soros Györgyöt, Tom Lantost, Charles Gatit, Andrew Sarlóst és a rendszerváltoztatás korának amerikai nagykövetét, Mark Palmert is rágalmazó megszólalások, Tőkéczki László, Bogár László és Fricz Tamás valótlanságai, „kiverték a biztosítékot” az Antall kormány belügyminiszterénél és utódánál, az első szabadon választott kormányfő külügy- és ipari miniszterénél, az Orbán kabinet volt külügyminiszterénél, aki akkor a gazdasági, majd a külügyi tárca államtitkára volt, a HTMH volt elnökénél, az akkori fő kormánypárt frakcióvezetőjénél továbbá a volt miniszterelnök legszűkebb köréhez tartozó néhány többi munkatársánál.

„Alulírottak, az Antall-kormány egykori tagjai és Antall József közeli munkatársai – indít a tizenkettek nyílt levele – tiltakozunk a Duna Televízió csatornán futó Szabadság tér '89 című sorozatban a néhai miniszterelnök személyének és politikájának rendszeresen hamis színben történő beállítása ellen. Különösen fölháborító volt a november 18-i adás. A vádlott látszólag „csak" az akkor a republikánus George Bush vezette Egyesült Államok volt, azon belül a hazánkba érkezett amerikai befektetők, az őket úgymond idecsábító Mark Palmer volt nagykövet és a mögöttük álló politikai erők. A műsorban megszólaló Tőkéczki László, Bogár László és Fricz Tamás szerint azonban az MDF vezette kormány idején a magyar nemzeti vagyon elherdálása, elkótyavetyélése folyt, amiért a naiv vagy befolyásolható Antall a felelős.”

Az itt megtekinthető nemrégi adásában a Szabadság tér ’89-nek Tőkéczki László ügyeletes történész, egyetemi tanár, a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője, adja meg az alaphangot. Teszi ezt azzal, hogy arra a provokatív kérdésre, mi volt a rendszerváltoztatás környékén az olyan magyar származású amerikai befolyásos személyiségeknek a szerepe Magyarországon, mint Soros György, Tom Lantos, Charles Gati vagy Andrew Sarlós és ők lobbiztak-e valóban egykori pátriájukért, kapásból tudja az adekvát választ. A pártatlan historikus valóban naprakészen „felkészült”, ismeri a „dörgést”: „Azért lobbiztak, hogy az SZDSZ győzzön. Ez volt az elsődleges szempont. Aztán, hogy Magyarországért is lobbiztak, miután az SZDSZ nem győzött, az már egy másik kérdés.” S bár számításuk elsőre nem jött be, – fejtegeti a továbbiakban Tőkéczki – nem mulasztja el közölni: végül a dolgok úgy alakultak, ahogyan akarták. A nagytudású történész rögvest elárulta a nézőknek, hogy Soros már jóelőre kikövezte az utat, mert amerikai befolyást akarta érvényesíteni és ezért „már a ’80-as évek végén létrehozta alapítványát és kiválogatott embereket, kiküldött ösztöndíjakra stb., stb.”

A rezzenéstelen arccal prezentált összeesküvés-elmélet előadója persze nem tartotta fontosnak elmondani, de mi megtesszük: a mai magyarországi politikai-szellemi és tudományos élet sok száz szereplőjét még a Kádár rendszerben nyugat-európai, illetve amerikai egyetemekre a „terrorista Soros” pénze juttatta el. Köztük olyanokat, mint Orbán Viktor, Deutsch Tamás, Hoffmann Rózsa, Kerényi Imre, Németh Zsolt, Pálinkás József, Pokorni Zoltán, Schmidt Mária és Szájer József.

A terrorista jelzőt nem mi találtuk ki és aggattuk önkényesen a milliárdos üzletemberre. Azt a nemrég indított, G. Fodor Gábor főszerkesztette kormánypárti internetes lap, a 888 egyik a Szabadság tér ’89 műsor szellemiségét képviselő cikkéből, a Soros György - a terrorista címűből kölcsönöztük. Ebben a szerző egyebek mellett ezzel a következetéssel lepi meg az olvasóját: „Soros, a nagy jótevő, feldughatja magának a pénzét. Sose fordította valójában másra, csak a saját önző, beteges, komplexusos céljaira, saját hatalmának, vagyonának növelésére. Arra, hogy terrorizálhasson másokat.” Bizonyára sokan hiszik, hogy igaza van. Nyilván csupán „terrorizálni” akarta Orbán Viktort is azzal, hogy ’89-ben Oxfordba segítette az ösztöndíjával, és azzal is például, hogy alig néhány nappal a 2010-es kolontári vörösiszap tragédia után Budapestre sietett és 1 millió dollár gyorssegélyt adományozott a károk enyhítésre. Fentebb látható fotóillusztrációnk épp e felajánlást követő országházi derűs pillanatokat örökítette meg.

A Szabadság tér ’89 minapi 98. adásának a folytatásában, az összeesküvés elméletről, köszönhetően Bogár Lászlónak és Fricz Tamásnak, kiderül, az távolról sem maradt meg csak a teória szintjén. Antall József jóvoltából, aki befolyásolható volt és a nemzet érdekei helyett nemzetközi bankárok és persze az Amerikai Egyesült Államok érdekeit képviselte, az MDF kormány partner lett a magyar nemzet vagyonának elherdálására.

Hogy a nevezett „szakértők” még mi minden összehordtak fantáziadús állításaik bizonyítására és mindez miért nincs köszönőviszonyban sem a valósággal, az kiderül az Antall-munkatársak nyilatkozatának a folytatásában:

„Az immár rendszeresen ilyen állításokat hangoztató Bogár László neve alatt szerényen az állt a műsorban, hogy volt országgyűlési képviselő. Ő azonban 1990–94 között, az Antall- és Boross-kormányok teljes fennállása alatt a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának politikai államtitkára volt. Ha igazak volnának a műsorban tett állítások, akkor vajon annak idején Bogár Lászlónak nem lett volna lehetősége föllépni az állítólag káros gazdaságpolitikai döntések ellen? Vagy lemondani és a nyilvánosság elé állva figyelmeztetni a „mesterkedésekre", ahogy a műsorban javasolták? A mostani Bogár László szerint a rendszerváltozással a nemzeti jövedelemből annyit veszítettünk, mint a II. világháborúban. A „jótékony" befektetők értelmezése szerint áron alul vásároltak föl mindent, hatalmas profitot szereztek, azt kivitték, majd a csődbe vitt cégeket hátrahagyva eltávoztak. Ez „hanyag vagy hűtlen kezelés" volt, ehhez hasonlóra szerinte nem volt példa térségünkben.

Fricz Tamás a műsorvezető kérdésére megerősítette, hogy az úgynevezett MDF–SZDSZ-paktumot külföldi bankárok nyomására kötötte meg Antall. Ezt maga sem hiheti el. Köztudott, hogy 1990-ben a hatályos alkotmány szerint szinte minden törvény meghozatalához – ideértve a költségvetést és az adótörvényeket is – az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatára volt szükség. Antall ezért megállapodott a szabad demokratákkal, hogy alkotmánymódosítással a kormányzáshoz feltétlenül szükséges törvényeket kiengedik a kétharmados körből, a köztársasági elnök pedig az '56-os és kisgazda múltú Göncz Árpád lesz. E „paktum" alternatívája az SZDSZ-szel közös kormányzás, a nagykoalíció lett volna. Ez pedig lényegesen nagyobb befolyást engedett volna a szabad demokratáknak, mint amilyet az egyszeri megállapodás jelentett.”

Sokszor és sokfele cáfolt városi legenda az, hogy a Kádár-rendszer idején a „gulyáskommunizmust” lehetővé tevő magyarországi viszonylagos jólétet biztosító eladósodás terhétől egycsapásra megszabadult volna az ország, de ezt Antall József úriemberi botor makacssága megakadályozta. Fricz Tamás politológus, hisz a politikatudományok kandidátusa, ezt nyilván jól tudja. Viszont e műsorban nem volt érdeke az igazságkimondás, tehát „viszonyult”. Alkalmazkodott a kifundált forgatókönyvhöz és maga is tovább szajkózta a valótlanságokat. Természetesen ezt sem hagyhatták szó nélkül a volt kormányfő bizalmasai, akik már hajdani tisztségüknél fogva is minden részletek tudói.

„1990-ben a legfőbb nyomást a kommunistáktól örökölt gazdasági helyzet, az Európában legnagyobb fejenkénti államadósság, a kifosztott államkincstár jelentette. Fricz Tamás azt is állította, hogy a hálás Németország 3 milliárd márkát és az államadósság enyhítését kínálta hazánknak, de erre Antall nem tartott igényt, „úriemberként vállalta a tartozások kifizetését". Alulírottak egyhangúan állíthatjuk, hogy ilyen gáláns felajánlás nem történt, és az adósságteher könnyítését sem ajánlották föl a vezető nyugati országok – ahogy ezt nem teszik meg ma Görögország esetében sem. Ellenkezőleg, maga a stratégiai kérdésekben jó szövetséges Kohl kancellár volt az, aki Antall 3 milliárd dolláros gazdaságélénkítő programra irányuló segélykérését a G7-országok nevében elhárította. Vagyis a valóságban nem felajánlás, hanem elutasítás történt. E történet koronatanúi ott szerepelnek a jelen nyilatkozat aláírói között.”

Rákay Philip és vendégei nem riadtak vissza attól sem, hogy Soros Györgynek egy Antall Józsefnek tett és határozottan visszautasított ajánlatát egészen más megvilágításban prezentálják, mint ahogyan az megtörtént. A csak féligazságok kimondásával operáló és szándékos ködösítésekkel, besározásokkal fűszerezett „szakértői monológokból” kiderült: nemcsak Antall József bizonyult a magyar nemzeti vagyon hűtlen kezelőjének. Tettestársa is volt Mádl Ferenc személyében.

Boross Péter, Jeszenszky Géza, Martonyi János, Bod Péter Ákos és a többiek ezt a képtelen vádat is természetesen visszautasították:

„Szó esett még a műsorban Soros György 1990-es ajánlatáról, miszerint a magyar ipar részvényeiért, a nemzeti vagyon javának átengedéséért egy általa képviselt befektetőcsoport „megvenné", kiváltaná a magyar államadósságot. Ezt az ajánlatot azonban éppen Antall József utasította el keményen, ez vezetett Soros és az Antall-kormány viszonyának végső megromlásához. A gazdasági kérdésekkel, befektetésekkel sosem foglalkozó Tom Lantos képviselőt pedig a műsor összemosta az amerikai üzleti körökkel, azt a sztereotípiát erősítve, hogy úgymond „a nemzetközi zsidó tőke" tette tönkre hazánkat. Az ilyen állítások sora nemcsak rosszhiszeműség és demagógia, de a tudatlanság és a hiteltelenség kérdését is felveti a műsorral kapcsolatban.

A valóság az, hogy a negyvenes–ötvenes években a kommunisták által ellenszolgáltatás nélkül államosított vagyont a piacgazdaságban mindenképpen magánkézbe kellett adni. Az Antall-kormány rövid időn belül véget vetett a rendszerváltozás előtt megindult szabályozatlan vagyonmozgásoknak, és bár a privatizáció mindig, a világon mindenütt vitatott és visszaélésekre is alkalmat adó folyamat, térségünkben – nyugodtan elmondhatjuk – nálunk indult el a legtisztább és leghatékonyabb formában. Kormányzati felelőse Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter, későbbi köztársasági elnök volt. A veszteséges, pazarló és feljavíthatatlan vállalatok csődbe jutásának nem volt életképes alternatívája. Az Antall-kormány azonban – szemben az 1994-ben rákövetkező szocialista–szabad demokrata koalícióval – nem engedélyezte többségi külföldi tulajdon szerzését száz nemzeti fontosságú vállalat, valamint a közüzemek esetében. Támogatta viszont a külföldi tőkebevonást, amelynek keretében nem a műsorban említett „kizsákmányolók", hanem az Audi, a Suzuki, a Samsung, a General Motors, a United Technologies és más nagyvállalatok teremtettek a munkahelyek számát növelő vállalkozásokat, amelyek máig meghatározói gazdasági fejlődésünknek.

Az öröklött és nyomasztó államadósság kézben tartásához kemény, de sikeres megállapodást kötött az Antall-kormány a Nemzetközi Valutaalappal, a lejáró adósságok finanszírozását pedig megoldotta a nemzetközi tőkepiacról. Az országot úgy adtuk át a következő kormánynak, hogy az MNB devizatartalékát négyszeresére, tehát biztonságot adó szintre növeltük, hitelminősítési besorolásunkat pedig BB pluszra, a szlovák és a lengyel minősítés fölé emeltük. Eközben az Antall-kormány a hazai kis- és középvállalkozásokat számos formában (Start-hitel, Egzisztencia-hitel) segítette, de több külföldi kormány (az amerikai, a német, a brit) is vállalkozási alapokkal támogatta a gazdasági átalakulást. Az Európai Közösségek a PHARE-program keretében nyújtottak értékes szakmai és pénzügyi segítséget.”

Mielőtt Magyarország újabbkori történetének legnagyobb tekintélyű politikusa védelmében megszólaló tizenkét egykori munkatársa kiáltványának záró mondatait közreadnánk, két megjegyzésünk lenne.

1. Nekünk, mint a volt miniszterelnök egykor kormányfőtanácsosának, akinek megadatott, hogy dolgozhatott „a keze alá”, felettébb kevésnek tűnik a tizenkét aláírás. Ismertük a környezetét, és ezért most nem kevés keserűséggel vettük tudomásul, nagy nevek vannak, de nagy nevek hiányoznak is az aláírók közül. Magyarázat lenne erre az, hogy utóbbiak közül nem is egy volt MDF politikus mára „megértette az idők szavát” és a jutalma sem maradt el ennek a „megértésnek”, hiszen jól fizető tisztséget tölthetnek be?

2. Rákay Philip és „sztárvendégei” tulajdonképpen elégedetten dőlhetnek hátra és büszkén dörzsölgethetik a tenyerüket. A Szabadság tér ’89-el elérték, amit akartak, a siker beérni látszik. Erre némi bizonyítékként szolgál a tizenkettek nyilatkozatához fűzött egyik, korántsem egyetlen, megdöbbentő tartalmú olvasói hozzászólás a Magyar Nemzet múlt csütörtöki online felületén, ott ahol a Nyilatkozat–Antall és a külföldi befektetők megjelent: „Nem hagyom magam megvezettetni a cikk által. Csak annyit, hogy az 1989/90-es Antall József és az egész "Kerekasztal" (en block) a tatárjárás, a törökök, Károlyi Mihály, Kun Béla, Rákosi és az egész moszkovita pereputty után a legnagyobb károkat okozta Magyarországnak. Ellopták a várva-várt, 40 évig megszenvedett rendszerváltást, futni hagyták 40 év bűnöseit, nem tartottak elszámoltatást és meghagyták az államigazgatásban, a politikai életben, az állami vállalatoknál a volt. egykori MDP és MSZMP tagokat... Ennyi... Antall egyike az 1990-es jövőnk tolvajainak…”

Végül következzen a nyílt levél záró része, melynek súlyos mondatai önmagukért beszélnek:

„A rendszerváltozás folyamatát bemutató november 18-i adásban és a hasonló műsorokban a nemzeti érdeknek, az új magyar vállalkozásoknak erről az erőteljes antalli képviseletéről nem esik szó. És ez a hamis kép csak egy eleme annak a törekvésnek, amely e műsorban, de más médiafórumokon is egy kis szélsőséges gondolkodású kör részéről Antall József személyének és politikájának hol nyílt, hol sugalmazott lejáratását tűzte ki célul.

Antall József és kormánya a szociális piacgazdaság értékrendje szerint, a nemzeti érdeket és a magyar sajátosságokat szem előtt tartva, szuverén módon szabta meg a maga társadalom- és gazdaságpolitikáját. Történelmi visszatekintésben, ahogy ezt a pártatlan külső megfigyelők akkor és azóta is megítélik, a magyar rendszerváltozás első – és egyben legnehezebb – szakasza tiszteletre méltó módon zajlott le. A magyar társadalomnak és benne az akkori kormánynak a teljesítményét elvitatni a történelem meghamisítása lenne.

Ahogy nem vitatja el a jelenlegi polgári kormánykoalíció sem. Vezetői többször kiemelték, hogy az Antall-kormány volt az ő rendszerváltoztató törekvéseik előfutára. Személyesen pedig ismételten lerótták tiszteletüket Antall József emberi nagysága és műve előtt, hiszen ők maguk is vele együtt harcolták végig az új magyar demokrácia alapításának nem egy nehéz csatáját. Az a magyar közép, amely Antall József kormánykoalíciójának társadalmi támogatottságát biztosította, a mai jobbközép nemzeti kormány támogatóinak is derékhadát adja. A fenti rágalmak ezért nem pusztán az aláírókat sértik, hanem a magyar társadalom jelentős részének az igazságérzetét, és aggályokat vetnek fel a nemzeti média egyes részeinek működésével kapcsolatban is.”