Bartók és a jazz Bukarestben


-A A+

Klasszikus előadásban és improvizációs dzsesszfeldolgozásban egyaránt hallható lesz Bartók Béla néhány műve azon a bukaresti hangversenyen, amelyet magyar és román zenészek tartanak.

A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett Bartók és a jazz című koncerten Fejes Krisztina zongoraművész eredeti, klasszikus formában ad elő Bartók-műveket, majd Káel Norbert dzsessz-zongorista Teodora Enache énekessel együtt fog improvizálni az elhangzott darabok felhasználásával.Az egyik legelismertebb román dzsessz-zenészként számon tartott Teodora Enache elsőként ülteti át a műfajba énekhanggal Bartók Béla Hat román táncát. Ezt most harmadik változatban teszi, hiszen először Stanley Jordan gitárossal adta elő, másodszor Teodoszij Szpaszovval, aki peremsípos furulyán kísérte. Enache és Szpaszov közösen készítette az „Incantation. Hommage to Béla Bartók” című albumot.

A koncert kedd este a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem George Enescu koncerttermében lesz. Az előtérben a közönség megtekintheti Bartók írásait, illetve a zeneszerzőről született és az utóbbi évszázadban megjelent kiadványokat, amelyek nagy része a néhai László Ferenc kolozsvári zenetudós, a magyar zeneszerző egyik legszakavatottabb romániai kutatójának hagyatékából származnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X