Magyar nyelvű ősbemutatóra készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház


-A A+

Magyar nyelvű ősbemutatóra készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház: Theresia Walser, kortárs német drámaírónő Közel sincs már e vadság erdeinkben című drámáját Parti Nagy Lajos fordításában, Botos Bálint rendezésében mutatja be a társulat pénteken este hét órától.

A díszletet és jelmezeket Bajkó Blanka-Aliz tervezte, zeneszerzőként Bocsárdi Magor, dramaturgként pedig Lovassy Cseh Tamás működött közre az előadásban, tudtuk meg a színház sajtóközleményéből. A német színházi múltfeldolgozás XXI. századi hullámába tartozó, groteszk humorú kortárs drámaszöveg a II. világháború utáni német újrakezdés kritikájaként is értelmezhető, melyet az erdélyi alkotók a közép-kelet-európai viszonyokra adaptáltak.Három fiúszereplővel és három családtörténettel ismerkedhetnek meg a stúdiótermi előadás nézői. A produkción keresztül az alkotók, egyebek mellett, arra keresik a választ, hogy lehetséges-e bármiféle újrakezdés a múlt feldolgozása és lezárása nélkül, vagy a korábban elkövetett hibáink előbb-utóbb úgyis átveszik életünk felett az irányítást? 

Az előadásban szereplő színészek (Fodor Alain Leonard, Kolozsi Borsos Gábor, Bocsárdi Magor, Máthé Annamária, Moșu Norbert-László és Vajda Gyöngyvér) mind olyan figurákat formálnak meg, akik valamilyen módon a személyes- vagy a történelmi múlt maradványaival küzdenek, miközben azt a hamis állítást teszik: elfojtásaikkal terhelt életük fenntartható.

Az ősbemutatót követően október 23-án, vasárnap este 20.00 órától a produkció újra műsorra kerül a színház Bocsárdi Angi Gabriella Stúdiótermében.








EZT OLVASTA MÁR?

X