Román- és magyar szövegizgalmak - rajtol a dráMA8 fesztivál Székelyudvarhelyen


-A A+

Kortárs magyar és kortárs román drámákból készült előadásokkal töltekezhetnek fel a résztvevők egész héten a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál hétfőn rajtoló fesztiválon, a dráMA8-on. A koncepcióról a házigazda mellett a csíkszeredai és gyergyószentmiklósi színházigazgatókat is megkérdeztük.

Nyolcadik kiadásához érkezett a voltaképpen hetedszerre megszervezett dráMA fesztivál, mely szeptember 19-től összesen 12 előadást kínál a hétre. Emellett délelőtti szakmai programok, izgalmas találkozók és beszélgetések is lesznek az alkotókkal. „Valahogy úgy adta a sors, hogy a két náció jelentős képviselője jelen lesz a dráMA8-on, gondolok Matei Vişniec-re és Székely Csabára” – mondta megkeresésünkre Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti igazgatója, kiemelve: Vişniec három szöveggel, Székely Csaba néggyel „uralja” a programot. Mint mondta, a DráMA fesztivál koncepcióját a kortárs színházi folyamatok határozzák meg, szöveg és előadás, főleg ezt szándékoznak körüljárni a csütörtöki kerekasztal beszélgetésen is.

Mitől kortárs a kortárs szöveg?

„Én azt látom, hogy a kortárs magyar-román művek a romániai színpadokon egyre gyakrabban vannak jelen. Itt van egy fórum, ahol nem megmérettetnek, mert nincs ilyen jellege a dráMÁ-nak, hanem úgy fogalmaznék: értéket kaphatnak ezek a művek.” – fogalmazott a Maszolnak Csurulya, jelezve, úgy érzi, a dráMA is hozzájárul az említett színpadon tapasztalható, évadtervekben kitapintható jelenléti trendhez.

Éppen ezt járják körül a szakemberek és színházcsinálók a csütörtökön délelőtt 11-kor kezdődő kerekasztal-beszélgetésen is. Mint megtudtuk, ekkor a folyamatot vizsgálva azt is megpróbálják tetten érni, hogy mitől kortárs a kortárs szöveg? Attól-e, hogy ma írták, vagy a tematikája és a stílusa lett kortárssá? Attól kortárs-e egy előadás, hogy kortárs szöveggel manipulál, avagy egy klasszikust is meg lehet kortársul rendezni? Csurulya Csongor ajánlja az előadások mellett az alkotókkal szervezett szabad beszélgetéseket is: Barabás Olga, Kozma Dávid, Székely Csaba és Radu Afrim állja majd a naponta a kérdéseket.

Átjárás-igény a hargitai „fesztiválkörzetben”

A fesztiválmegnyitó előtt a Maszol megkereste a csíkszeredai és gyergyószentmiklósi színházigazgatókat is – arra voltunk kíváncsiak, ők hogyan érzékelik a dráMA fesztivál jelentőségét.

Árus Katalin, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója szerint a dráMA „egy igazán kortárs szellemiségű, színvonalas fesztivál, amihez nagyon szépen kapcsolódik a drámapályázat és azok a ritka percek, amikor a szerzőkkel is lehet találkozni.”

Mint elmondta, az is csodálatos, hogy a Hargita megyében egymástól 60-60 kilométerre létező „színházi körzetben” példátlan, egymást nagyon szépen kiegészítő a fesztiválkínálat: a Tomcsa Sándor Színház dráMá-ja, a Csíki Játékszín Lurkó Fesztiválja, a Figura Stúdió Színház Nemzetiségi Színházi Kollokviuma és dance.movement.theater elnevezésű táncszínházi fesztiválja.

„Ez egy kulturálisan termékeny zóna és én arra tenném a hangsúlyt, hogy hogyan lehetne ezeket jobban összekapcsolni.” – mondta megkeresésünkre Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója, aki szerint egy kicsit párhuzamosan keringő bolygókról van szó. Mint kifejtette, ezeknek a fesztiváloknak a léte önmagában izgalmas és indokolt és termékeny is és számára távlatilag az a fontos: hogyan lehetne nagyobb az átjárás ezek között.

„Sajnos az idén nem tudtunk vendégként, résztvevőként megjelenni, de előző rendezvények során volt alkalmam megismerni a dráMA fesztivált: a törekvései nagyon fontosak és izgalmasak, kihasználhatóak” – fogalmazott a csíkszeredai színházigazgató.

A fesztivál részletes programja a Tomcsa Sándor Színház honlapján érhető el.








EZT OLVASTA MÁR?

X